Geekgasm

Sokszor kerültem már olyan helyzetbe hogy ott álltam a boltban, nézegettem a DVD-ket, és ott volt előttem egy csomó, fantasztikusabbnál fantasztikusabb film. Klasszikusok a régmúltból, tavalyi kihagyott gyöngyszemek, filmek amiket imádok, filmek amiket imádhatnék, filmek amikre kíváncsi vagyok. És egy, de csak egy DVD-t vehetek meg! Mi a mocsokság, ha nem ez? Mert ugyan melyik filmrajongó tudna egyből dönteni? Most mi legyen? Scorsese? Woody Allen? Brian De Palma? Esetleg a tavalyi Oscar-jelölt? Vagy egy független film? Ott van előttem minden, és minden rohadtul kedvező áron, és döntsek egy mellett, ettől én mindig becsavarodok. Egyrészt, a bőség zavara ugyebár, másrészt pedig ki tudja mikor jutok el megint a boltba és mikor vehetek magamnek DVD-t. Rohadt egy helyzet. Persze, legyen egy Jarmusch-film! Ja, nem, ott van a legutóbbi Lynch-mozi!! Nem láttam, vegyük meg azt! Francokat, mert itt az Aviator is ami egy eszméletlen nagy film! Úristen, Jézus Mária! Persze hazudnék ha azt mondanám, utálom az ilyen helyzeteket. Na csak ennyit akartam mondani.

John Patrick Shanley filmje okosan megírt és még okosabban eljátszott dráma

Megmondom őszintén, kissé ódzkodtam a film megtekintésétől, mert féltem hogy unalmas lesz és számomra teljesen érdektelen. Ha a történetet nézzük, még most is csodálkozok hogy ennyire elnyerte a tetszésemet, pedig általában az ilyen egyházi-sztorik nem jönnek be, vagy csak nagyon ritkán. Nem könnyű úgy megcsinálni az ilyet hogy az embert teljesen lekösse, székhez szögezze, nehéz érdekessé tenni, mert manapság ez a világ már kissé távol áll tőlünk. Ennek ellenére egy zseniális filmmel állunk szemben, és egyáltalán nem túlzok most. Elejétől végig a székhez szögezett engem, lekötött, épp annyira mint egy jó krimi. Nem csak a történet, az alakítások, az operatőri munka, meg az egész teljesen levett a lábamról. Mery Streep és Philip Seymour Hoffman ragyogó színészek, ezt bebizonyították már ezelőtt is, ám most így együtt, egy filmben robbannak mint egy atombomba, a vászon szinte szikrázik amikor ők vannak a színen. Az, hogy az atya bűnös-e vagy sem, nem tudjuk meg, mindenki maga dönti el hogy elkövette-e vagy sem, és ez sokat elmond az adot ember jelleméről is. Én speciel nem hinném hogy bűnös, de ez csak az én véleményem. Talán Te azt gondolod megtette, és ez arra utal, hogy Te jóval szkeptikusabb vagy és borúlátóbb, legalábbis meglátásom szerint. Én kb. olyan vagyok mint a filmben Amy Adams által alakított lány. El akarom hinni hogy ártatlan, egyszerűen nem akarom hogy bűnös legyen, mert annyira szimpatikusan formázta meg Hoffman, ugyanakkor pedig ott egy halovány kétely is. Mert mi van ha megtette? De nem, ezt nem akarom. Az rossz lenne. Ha itt lenne a színdarab írója, és azt mondaná nekem: "Te, ha akarod elmondom neked hogy bűnös vagy sem." Azt felelném: "Kösz, nem." Mert nem akarom tudni, azaz tudni akarom, de ugyanakkormeg nem. Értitek? Olyan ez mint a Ponyvaregényben az aktatáska tartalma. Mindenki tudni akarja mi a franc van benne, de ha megtudnánk akkor már nem lenne olyan izgalmas az egész, akkor nem lehetne találgatni, akkor az lenne hogy "Ja, ez van benne? Aha..." Odaveszne a varázs. Itt is erről van szó. A nézőben kételyt hagy, akármit gondol az atyáról, senki nem lehet teljesen bizonyos a sejtelmében. Ez az egésznek a lényege szerintem, és nem hiába kapta a film azt a címet hogy Kétely. Nagy film, okos film és elgondolkodtató film.

Nehéz eredetit alkotni, ha zombikról van szó. Romero Holtak-tetralógiája óta az ember szinte már mindent tud az élőhalottakról, meg nem csak tőle, másoktól is, Fulci-tól, Umberto Lenzi-től és még sorolhatnám. Ámbár ha jobban körülnézünk, mindig akadhatunk egy-két rejtőzködő gyöngyszemre, amiről alig lehet valamit hallani. Ez a film, amiről most írok, pontosan ilyen. Alig ismerik, életemben nem hallottam erről azelőtt hogy láttam volna, de a kezeim közé került és megnéztem. Hogy milyen volt? Na ne szaladjunk előre, kezdjük az elején!

Ami a történetet illeti, adott egy brit "úriember", Georg, aki összeakad egy lánnyal, aki épp a testvréhez tart. A sors úgy hozza hogy együtt mennek, és együtt botlanak az élőhalottakba. Persze először senki nem hisz nekik, mindenki pszichopatának nézi őket, a helyi rendőrfőnök főleg, ő meg van bizonyosodva arról hogy a két fiatal csak a bolondjárt járatja velük. Szerepet kap még itt továbbá egy rovariírtó szerkezet.

Nem egy nagy sztori, de az ilyen filmeket nem is azért szeretjük mert eredeti és csavaros történetet kanyarítanak köréjük, hanem azért mert szeretjük a zom...Bocsánat, élőhalottakat (a "z" betűs szót nem mondjuk ki!). Ja, de az elején azt mondottam hogy egy gyöngyszemmel van dolgunk. Ez igaz is! Nem egy agyatlan, vicceskedő film ez, hanem elég komoly, atomszférikus, izgalmas horrortörténetet láthatunk, ami némileg egész valósághűnek is tűnik, ha azt nézzük, milyen megoldást találtak ki arra hogy a holtak mitől keltek életre. A gore effekteket nem vitték túlzásba, de azért van egy-két ínycsiklandozó darab, a szereplők jól teljesítenek, a zenére így nem emlékszek, de azt hiszem nem volt vele semmi baj. Ha hasonlíthatnám valamihez, azt hiszem Romerót venném alapul, hasonlóan komoly film, bár társadalomkritikát így elsőre nem fedeztem fel, de attól még leet hogy van benne, nem tudom. Ami miatt még tetszett ez az egész, az maga a hangulat. A '70-es évek hangulata, a frizurák, meg minden, azok mindig lenyűgöznek, esküszöm! A másik dolog amiért nagyon tetszett, az a befejezés, ami elég mellbevágó volt és irgalmat nem ismerő. Na persze a műfaj eddig sem éppen a happy end-ről volt híres, bár akad azokból is egy pár, de itt tényleg olyan gonosz, hogy az embert teljesen leblokkolja. Legalábbis szerintem.

Mit ragozzam még? Ez egy remek horror! Aki szereti Romero filmjeit, vagy csak úgy alapból imádja a zombifilmeket, az tegyen egy próbát, mert megéri! Bár nálunk nem lehet kanp, TV-ben sem adják, de aki valahol mégis ráakad véletlenül, annak jusson eszébe amit írtam!

Az eredeti, egyéni hanggal rendelkező rendezőknek előbb vagy utóbb halványodik a fényük. Nem ténylegesen, hanem a nézők pártolnak el tőlük, amikor már unják a stílusukat, és olyanokkal dobálják hogy "Ugyanazt csinálja minden filmjében." és hasonló szép dolgokat. Pedig ugyanolyan jók, de mégis a közönség egyszerűen olyan hűtlen disznó, hogy először magához öleli, imádja, isteníti az illetőt, utána pedig, pár film elteltével mint egy használt óvszert bedobja a szemeteskosárba vagy lehúzza a WC-n (oké, ez kicsit erős hasonlat volt). Ez történt Tarantinóval, ez történt Shyamalan-nal (na azért az félig-meddig jogos volt, a Happenin valóban béna film), és ez történt a brit gengsztermozi reformistájával, Guy Ritchie-vel, aki most mondhatni rehabilitálta magát új mozijával, a RocknRollával. Mégsem teljesített túl fényesen a mozipénztáraknál. Francba...

A történet sok szálon fut, sok szereplővel, van humor és némi erőszak, stílus mindenek felett, dögös zene és emlékezetes szcénák. Thandie Newton soha nem volt ennyire forró és erotikus, Gerard Butler vicces volt és cool, de a film talán legnagyobb arca, Mark Strong, aki a film narrátora is egyben. Ő az igazi scene stealer, azaz jelenet-tolvaj, minden jelenet amiben benne van, hirtelen sokkal jobbnak látszik, pedig nélküle sem lenne egy utolsó film, de a jelenléte rengeteget dob. Amikor belebeszél a mikrofonba...Öregem, az az ember a megtestesült stílus, esküszöm! Most már figyelemmel követem a pályafutását. Tom Wilkinson rutinos, ő lazán, félkézzel hozza a figurát, láthatóan lubickol a szerepében, öröm nézni őt is. Francba, öröm nézni mindenkit! Minek tagadjam? Kurvajól szórakoztam a filmen, és széles mosollyal álltam fel a végén, és nyugtáztam magamban: "Ez volt aztán a menő film!" A színek, a képi világ, a stílus, ott van, sugárzik, virít róla az eredetiség. Guy Ritchie utánozhatatlan és egyedi. Csak azt remélem, a pénzügyi bukta ellenére megcsinálja a második részt. Bár azt mondták nem, de mégis...A remény hal meg utoljára.

Kezdjük azzal hogy ez tipikusan az a film, amit a kritikusok és a köznség nagy része is előszeretettel rúgdos és aláz. Adott ugye egy ifjonc rendező, aki a Donnie Darkóval belopta magát mindenki szívébe, ünnepelte őt mindenki, kultuszfilmet csinált, aztán előállt ezzel itt, amivel rendesen kicsapta a biztosítékot sokaknál. Hogy miért? Talán az elsőre kuszának tűnő sztori az oka? Vagy az hogy csupa olyan név van benne amik láttán még én is sírva futnék normális esetben a moziból? Vagy mondjuk azt hogy az emberek többsége hülye és nem értették meg mi is ez a film tulajdonképpen, és mi vagyunk kevesen a film rajongói, mi vagyunk azok akik kapisgálják miről is van szó. Nézzünk a dolgok mélyére.

Szóval a film 2008-ban játszódik, és a III. világháború után járunk. Van nekünk egy amnéziában szenvedő színészünk, akit The Rock alakít (róla majd alább részletesebben), aki összejön egy pornósztárral (Sarah Michelle Gellar). Na most ennek a színésznek, akit úgy hívnak Boxer Santaros van egy forgatókönyve amivel mondhatni megjósolja mi fog történni. Ezt az ipsét amúgy sokan el akarják kapni, és az az igazság hogy most nem mennék bele a történet boncolgatásába nagyon, mert első nézésre nem minden világos.

Szóval kitérve a színészekre...Nagyon elvetemült arcokra bukkantam ebben a produkcióban, akiket egyébként nem igazán bírok. Jon Lovitz, Sean William Scott, The Rock. Na most mindegyikük nagyon jó volt, egyikőjük sem a megszokott, tőlük várt karaktert hozta, hanem valami pluszt, ebből is látszik hogy jó rendező irányítása alatt akárki tud ragyogni. De a The Rock-ra ki kell térnem. Ő ugye a film kulcsfigurája, ő a főszereplő, és ha ő vele nem tud szimpatizálni a néző, ha nem tudja megkedvelni, akkor lőttek az egésznek, halott ügy. De kedvenc pankrátorunk azt mondom, megállta a helyét! Nekem személy szerint nagyon bejött az alakítása. Vicces volt, komoly volt, de sohasem ripacskodott, vitte a karizmáját a filmbe, tényleg egyszer odavoltam az alakításáért. A másik meglepetése a filmnek Justin "sexy back" Timberlake. Az ex-Sync, a lányok kedvence. Mint színész? Vicces, mi? Kevés szerepe volt itt, de annál jobban oldotta meg a feladatot. Nem azért, de ha zenésznek annyira nem jön be a csávó, színészként tud valamit. Van benne tehetség, és itt ki is mutatta, mint Iraki háborús veterán. Őrült ötlet, de bevált. Sarah Michelle Gellar pedig mint pornószínésznő...khm...Hadd ne mondjam hogy testhezálló szerep, de az igazság az hogy oltári jól adta a karaktert.

Így utólag valamennyire meg tudom érteni hogy a többség miért is reagált olyan negatívan erre a filmre. Nem egyszerű, roppant nehezen fogyasztható, a történet valóban kuszának és zavartnak tűnik. De mindez csupán a felszín, és ha kicsit mélyebbre ásunk, mit találunk? Szerintem az utóbbi idők egyik legeredetibb jövőlátomását. Szatíra ez a javából, mégpedig az egyik legjobb véleményem szerint, és ha nagyon merész vagyok, akkor azt is mondanám hogy a Dr. Strangelove mellett a legjobb. Van itt jó adag társadalomkritika, van itt humor és némi erőszak, és van egy befejezés ami egy kis időre fejbekólintja az embert. Elgondolkodtam azon hogy "Mi a francot láttam én most?" Mi ez? Persze, jövőlátomás, ha úgy tetszik, de annál sokkal több. Nem egy újabb agy nélküli sci-fi, hanem olyasféle amiről aztán lehet vitatkozni, lehet vitatni hogy miről szólt, jó-e vagy egy rakás szar, szóval ez benne a legjobb. Nem állítom hogy értettem, mert azt hoztam fel az elején hogy azoknak nem tetszett akik nem értették. Én sem értettem teljes egészében. De valami megfogott benne. A hangulata, a szereplők, meg az egész világ, ami olyan részletesen meg volt "rajzolva", és olyan őrült dolgok történtek néha hogy nem tudtam kibírni nevetés nélkül. Őrült, kaotikus, dehát a világ végének ilyennek kell lennie, nem? Nem kell ráció, nem kell feltétlen logika, ezt a filmet lehet felfogni amolyan "Lynch light"-nak is. David Lynch szokott ilyen konfúz és kérdőjeles filmeket csinálni, ezért hozzá hasonlítanám Richard Kelly stílusát. Látnok ez az ember, és egy zseni, mert ilyen filmet akárki nem tudott volna összerakni.

Befejezésül egy hipnotikus táncjelenetet kaptunk, Moby számra. Olyan volt amikor néztem, mintha egy soha véget nem érő jelenetet néznék, mintha órákig tartott volna, pedig csak 5 perc volt kb. És ezt nem negatívumként mondom. Jó értelemben véve jelentem ki.

Mestermű avagy művészieskedő celluloidhulladék? Én az előbbire szavazok.

Nem egy könnyű film ez, sőt meglehetősen nehéz és kemény, de olyan alakítást nyújt Harvey Keitel, amitől a néző garantáltan a szék alá szarja magát, már ha lehet ilyet csinálni, mert amit művel az ipse a vásznon, az valami földöntúli. A kilencvenes évek terméke ez a film, Abel Ferrara kicsikéje, és minden csak épp nem vidám hangvételű matinémozi. Igen, humor van benne, egy nagyon de nagyon keskeny humorréteg, aléig észrevehető, de ott van, de az is olyan fekete hogy nem feltétlen a nevetés jut a nézőnek róla eszébe. Például amikor Keitel karaktere elkap két lányt mert nem volt bekapcsolva a hátsó lámpájuk, aztán kér valamit tőlük, cserébe ő is csinál valami. Mocskos dolgok. Ilyen jelenetet rikán lát az ember, mostanában ilyet nem is engednének, de itt ebben a filmben merészen kivágják sok embernél azt a bizonyos biztosítékot néhány kemény jelenettel.

Sokaknak biztos nem tetszik ez a brutalitás ami ebben a filmben jelen van, de ha valaki igazi filmrajongó, annak látnia kell életében legalább egyszer. Ha másért nem, hát azért hogy Harvey Keitel merész és fantasztikus alakítását megcsodálhassa. Mert ez az ember nem ismer határokat, olyan végletekbe megy, olyan mélységig hatol a karakterben hogy az ember rémülettel nézi, ugyanakkor csodálkozva hogy ez az ember nem semmi, ez aztán igazi színész, Oscar-t neki! Nos, Oscart nem kapott az alakításáért, és ez sajnálatra méltó, de leginkább szánalmas hogy az Akadémia tagjai nem veszik észre micsoda erő van ebben az emberben. Más nem tudta volna így megcsinálni, csakis Ő, ebben biztos vagyok.

Hollywood mindenre ráteszi a kezét amire csak tudja, ötletek híján pedig még a klasszikusokat sem kímélik

"You're funny guy, Sully..."

Innen látni hogy az álomgyár milyen nagy gondban van. Írtam már erről pár bejegyzéssel korábban, de bővebben szeretném kifejteni véleményemet. A napokban újra és újra olvashatunk olyan híreket, mint például hogy újracsinálják a Kommandó című Schwarzenegger-filmet. Na most a '85-ös akcióklasszikus nem éppen arról volt híres hogy milyen nagy és eredeti sztorival rendelkezik, hanem a lényeg az volt hogy mennyi akció van benne és hogy Arnold hogyan rúgja seggbe a rosszfiúkat. Ezt szeretnék most megcsinálni The Rock-al, a pankrátorral akit láthattunk már Skorpiókirályként, vagy pedig a Doom moziváltozatában, ahol ugyan kemény volt és volt bazinagy fegyvere, de úgy gondolom az az ember inkább amolyan karikatúrája, paródiája saját magának illetve az akcióhős-nek. Túlzásba vitt arcmimikája nevetségesé tette az alakítást. Na persze attól még maga a film igen szórakoztató volt, de kétlem hogy sikeresen meg tudná formálni John Matrix-ot, ugyanakkor meg kíváncsi lennék kinek az ötlete volt egyáltalán hogy újra vászonra vigyék a filmet! De gondolom előjönnek valami irtó eredeti ötlettel, mint például biztos van egy eredeti forgatókönyve, amit annak idején elvetett a stúdió, és aminek sokkal nagyobb története van. De ez így akkor is egyre kínosabb, ha már ilyen filmeket akarnak remake-elni, ahelyett hogy előjönnének valami új sztorival, új címmel, új cselekménnyel, itt baszakodnak - már elnézést - és korbácsolják a filmrajongók tűréshatárát.

Vannak még csodák

Nem minden remake rossz ötlet, sőt vannak filmek amikre ráfér egy kis vérfrissítés, főleg ha olyan rendezők művelik mint mondjuk Martin Scorsese. Ő pályafutása során készített 2 feldolgozást, mindkettő remekbeszabott mű, és az egyiknek az eredetije már önmagában lassan klasszikusnak számít, ő mégis képes volt élettel megtölteni a remake-et, és önálló mesterművé nőtte ki magát, sőt még egy Oscar-t is bezsebelt, ami nem kis szó! Ez volt a The Departed, ami sokak szívébe belopta magát. Az eredeti volt a Szigorúan piszkos ügyek, ami valóban egy fantasztikus zsarudráma, az utóbbi idők egyik legjobbja, nem csupán hongkongi viszonylatban mondva, hanem világviszonylatban nézve. Az új verziója a filmnek még keményebb, erőszakosabb alkotás, nyersebb és humorban sem szűkölködik, Scorsese csúcsformáját nyújtotta, a nézők pedig csak kapkodják a fejüket, annyi nagy nevet sikerült összehívni a filmhez. DiCaprio, minden tinilány kedvence végérvényesen értelmes, komolyan vehető érett színésszé vált, ahogy Matt Damon is, és Alec Baldwin pedig megmutatja hogy még él és virul, Nicholson meg egész egyszerűen

 Melléfogások

Rémes melléfogások közé tartozik a sokak által abszolút felesleges, általam viszont tűrhetőnek tartott Halloween feldolgozása Rob Zombie rendezésében. Carpenter kultfilmjét fogta és átírta a saját képére, megfűszerezte némi romlott családi háttérrel, megmagyarázva ezzel Michael Myers rémes attitűdjét, ami még érdekes volt, de ami utána következett az nem volt más mint az eredetinek egy véresebb, durvább verziója. Másolta, és mást nem tett. Szexelő tinilányok, vér és szenvedés, és az egyik legfeleslegesebb remake. Viszont kétségtelenül szórakoztató film, és ha másért nem, azért megérte megcsinálni, ha mondjuk a folytatás beválik, ahol már nem kell ragaszkodni olyannyira az eredeti alapanyaghoz. Szurkolok.

Psycho, Gus Van Sant...Rémlik valami? Ugyanaz pepitában? Komolyan? Na ne már! Hitchcock forog a sírjában. Szót se róla.

Lesz ez még így se?

Let the Right One In készülőben, Conan vár, Argento-filmeket is fel akarnak melegíteni, még több Hitchcock-film, és ki tudja mit akarnak még. Talán egyszer lesz Star Wars-remake is. Vagy Rambo. Mert miért ne? Megtehetik.

Persze még nem a filmet kívánom konkrétan összeasonlítani, csupán felhívnám azon emberek figyelmét, akik hozzám hasonlóan nem látták az eredeti Harvey Keitel-filmet, csak a Cage-remake trailerét, hogy ma lesz a TV-ben az eredeti film. Nagyon sok jót olvastam róla, úgyhogy ideje lesz megnézni végre, és tényleg iszonyúan kíváncsi vagyok hogy mennyit vesznek majd át a Ferrara-filmből a remake-be. Aki tudja nézze ma a TV-ben, a Film+-on lesz este 22: 50-kor. Addig is itt az előzetese a régi verziónak:

Ez nagyon beteg, de épp ezért megnézném mindenképpen! A cím mindent elárul, az előzetes méginkább. Lessétek:

John Carpenter bebizonyítja hogy a számítógépes effektus nem minden

Csak azért írom ezt, mert ebben a filmben - félreértés ne essék - ócska számítógépes effektusok vannak. Szinte a néző szemét kiszúrja, olyan bénák, ugyanakkor mégis odavagyok ezért a filmért, mert mocskosul szórakoztató darab. A zene, az akciók, a hangulat, a rendezés, és persze maga Kurt Russell, azaz Snake Plissken az oka amiért úgy odavagyok ezért a filmért. No meg az a keserű kritika Hollywood-ról, meg úgy Amerikáról. Vicces film, de azért olyan dolgok vannak benne amiken ha csak egy pillanatra is de elgondolkozol, és rájössz hogy ez azért nem egy agyatlan akciófilm, mint amilyennek tűnik. Ez a "látszat csal" tipikus esete.

Látszik amúgy, lerí a filmről hogy jól szórakoztak forgatás közben, meg hogy azt csináltak amit akartak. Van itt motoros-lovas üldözés, van párbaj bangkok-i módra, van szörfözés, vetített háttér, és persze a végén Plissken rágyújt végre egy cigarettára, mindenkit megszívat, bebizonyítja hogy vele nem lehet szarozni. Kielégítő befejezés, és az egyik legjobb amit valaha láttam. Tegnap ahogy néztem, majdnem elkönnyeztem magam annyira jó volt.

Még pár szót: emlékszek még amikor először láttam a TV-ben, rémes hogy mennyire nem tetszett, és arra is emlékszek hogy a film közben rámjött a hányinger (na nem a filmtől), és elhánytam magam. Utána válltig állítottam hogy ez a film egy rakás szar, sok időbe telt míg elkezdett újra vonzzani, és csodák csodájára amikor újra adták a TV-ben újra megnéztem, úgy voltam hogy az agyamat eldobtam. Talán fel kellett nőnöm hozzá? Na jó, ez túlzás. Nem olyan nehezen emészthető művészmozi ez, de azért nem is agyatlan ám, mint azt mondottam volt! Van agya, és azok a gagyi effektek is már mintha direkt lennének olyanok amilyenek. Mintha ezzel is Carpenter beintene Hollywood-nak, mintha azt mondaná: "Dugjátok fel a seggetekbe a CGI-t!" Ez most ellentmondásnak tűnik, de talán lehet benne valami. Persze ez az én egyéni véleményem. Szar effektekkel is lehet kurvajó filmet összehozni. Ergó, az effektek le vannak szarva, amikor van a tarsolyodban egy Kurt Russell és egy szórakoztató, ironikus forgatókönyv. Én így látom. Lehet vitatkozni ezzel persze. De a lényegen nem változtat: ez a film klasszisokkal jobb mint a mai modern akciómozik többsége. Nem veszi magát túl komolyan és szórakoztat. És a fene vinné el, még egy film, ami után legszívesebben rágyújtanék. :) Csak ajánlani tudom!

Kedvenc magyar rendezőnk, aki anno befutott a Kontrollal és szépen felfigyelt rá Hollywood, most úgy néz ki hogy megcsinálhatja a legújabb Predators-filmet, mégpedig Robert Rodriguez produceri felügyelete alatt. Ezt már azt hiszem készpénznek vehetjük, mert maga Rodriguez mondta hogy Antal lett a befutó. Jelenleg még a forgatókönyvet írják, szóval a történetről nem sokat tudni, talán csak annyit hogy a film a Predatorok bolygóján fog játszódni, és durva lesz, ha minden igaz elfelejthetjük a PG-13-t. Hál' Istennek!

Várom kíváncsian a fejleményeket, mert igazén érdekes választásnak tartom Nimródot a filmhez. A Kontroll az tetszett, a Vacancy-t sajnos még nem láttam, de megnézem majd előbb-utóbb feltétlen. Bízok Rodriguez döntésében. Ha ő azt mondja hogy Nimród az ember a feladatra, akkor oké. Várom/várjuk szeretettel!

Stallone jött, látott és győzött, minden segget szétrúgott és ha lehetne még Jason Bourne-t is megenné reggelire simán

Pedig én aztán bírom Bourne-t tényleg, de Rambo egy szempillantással kettétépné a gyereket, akármilyen über-harcművészeti tudással rendelkezik a csávó. Na de félre a tréfával. Az akciófilm haldoklik. Lehet ilyet mondani? Hát lehet. Nekem ez a meglátásom. Amik manapság mennek a moziban akció címszó alatt, azok egyszerűen silányak, családbarátak, túl szofisztikáltak, magyarán nem méltók ahhoz hogy akciónak nevezzük őket, arról nem is beszélve hogy mostanság már minden komputer-generált vacak, mindehova beletuszkolják a CGI-t, és minden akciófilmbe raknak valami hú-de-csavaros sztorit, merthogy jó az ha intelligens az akciófilm. A baj az hogy ez nem sokaknak jön össze. De ugyan hol vannak már a régi szép idők? Amikor még csak egy olyan egyszerű kis sztori volt, meg a középpontban egy tökös csávó nagy fegyverekkel, aki megmenti a napot? Na Stallone most jött, látott, szembeköpte a modern akciófilmek szabályrendszerét, és elkészítette a legújabb Rambo-mozit úgy mintha még mindig a '80-as években volnánk, de nincs homage-érzés, hanem az egész rohadtul autentikus, és brutalitása olyan méreteket ölt, hogy nyugodt szívvel lehet exploitation-nek nevezni. Alig másfél órás a film, de az a másfél óra igazán lényegretörő, nem veszteget el egy percet sem, gyorsan felvázolja Stallone a történetet, a cselekményt, a karaktereket, és szépen beküldi őket a Pokol legmélyebb bugyraiba hogy aztán a végén Rambo segítségével megmeneküljenek. Rövid, de velős. Szó szerint.

Az egyszerű történet és a rövid játékidő ellenében ez a film egyenrangú a legelső Rambo-filmmel, mert érezni hogy ez is eléggé karakterközpontú azért, és ez a Rambo akit itt látunk, ugyanaz a Rambo akit az Első vérben megismerhettünk, ugyanaz a megtört ember. Szarik a világra. Stallone tehát kitesz magáért, nemcsak az akciójeleneteket végzi el tisztességgel, hanem a karaktert is még így utoljára "magáévá teszi", és megajándékozza a zsáner rajongóit egy igazi tökös, brutál akciófilmmel, ami igazi felüdülést jelent a sok CGI-al telepumpált műanyagfilm után. Végre egy ember aki a talpára állt és elkészítette a saját filmjét, kompromisszumoktól mentesen, úgy ahogyan azt ő eltervezte, olyan erőszakosra amennyire kell. Ezért Ő az én hősöm! Mert 60 évesen is kamera elé áll és akciózik, és mert jól áll neki, pedig még én is erősen szkeptikus voltam amikor meghallottam hogy újabb Rambót akar csinálni. De megcsinálta, és le vagyok nyűgözve. Egyik kedvenc filmem lett.

A befejezés pedig egész egyszerűen csodálatos! Nem csupán az őrült, vérzivataros fináléra gondolok ami messze a legkielégítőbb mostanság így a zsáneren belül, hanem azok az utolsó képsorok, az a végső snitt, ahogyan a kamera távolodik, Rambo pedig hazaér. Méltó befejezése egy klasszikus sorozatnak. Méltó búcsú a jó öreg háborús hőstől. Köszi Sly!

Sylvester Stallone tanulságokkal teli szkander-filmje

Stallone filmjei nem egyszer hordoztak magukban olyan üzeneteket mint "Nem az számít hogy milyen keményen ütsz, hanem az hogy mennyire bírod az ütéseket.". Sokszor olyan üzeneteket hirdet amire egyébként azt mondanám ócska közhelyek, de valahogy Sly szájából mindig hitelesen hangoznak ezek a szövegek. Valahogy úgy hogy ha Sly mondja, akkor annak muszáj úgy lennie. Mert Ő Sly basszus, és neki igaza van, ő aztán tudja mi fán terem az életbölcsesség! Ebben a filmben a fő tanulság az volt hogy: "Semmit sem adnak ingyen." Na most ez is olyan amit az ember már ezerszer hallott. Hallottam én is már kismilliószor, főleg szüleimtől, de valahogy sosem volt még olyan hatásos mint amikor tegnap hallottam Stallone szájából, ahogy kiselőadást tartott a kisfiának. Sokszor hallott szöveg, de valahogy nem tudom nem szeretni, mert Sly hogy úgy mondjam életet vitt a szövegbe. Ez most erősnek hangzik, és talán úgy állítom be mintha valami Brando-nagyságú színész volna, pedig nem az, tudom, de nekem egyik kedvencem, egyik legnagyobb példaképem ha lehet ilyet mondani, és mocskosul karizmatikus jelenség a vásznon.

Itt kamionost alakít kedvenc Rambónk, aki sok év után végre együtt lehet a fiával. Tipikus figura, akinek volt egy hibája, hogy otthagyta a családját, de mindent megtesz hogy helyrehozza azt. Persze eleinte nem megy zökkenőmentesen a dolog, nem jönnek ki túl jól egymással, de aztán ahogy az lenni szokott, minden helyreáll, míg a végére egy családot alkotnak. Láttuk már elégszer, de itt az a helyzet hogy rohadt ízlésesen van tálalva, és még Stallone muszklijaiban is "gyönyörködhetünk", egy szkander-verseny erejéig, ahol persze győzedelmeskedik ahogy az lenni szokott. A színészi alakításokat nem firtatom, szerintem mindenki nyújtotta az elvártat, Robert Loggia azt a tipikus "jaj de rohadék"-ot alakította, Stallone az Stallonésan fantasztikus volt, és tulajdonképpen ennyi. Tipikus '80-as évekbeli zenehasználat, gitár meg minden ami kell. Ezért imádom én azt az évtizedet! Kis gyöngyszem ez.

Mégpedig az eddigi legjobb, és már tényleg alig várom hogy beülhessek a moziba és nézhessem, mert amit itt mutatnak attól az agyam megáll, és olyan boldog lettem hirtelen, mint még soha.

Azt hiszem miután ezt a filmet láttam, nyugodtan meg is halhatok...Na jó, csak viccelek. De oltári lesz, az holtbiztos!

Na tessék, már jönnek is az első hírek a remake felől, pedig alig mutatták be a filmet. Hollywood egyszerűen nem fér a bőrébe, úgy tűnik egyre nagyobb agysorvadásban szenvednek a producerek, mert azért ez tényleg ötlettelenségre utal, már megbocsásson a világ. Jó lenne ha egyszer gondolkoznának is azon hogy van-e ennek különösebb értelme. Miért nem tudják békén hagyni a jó filmeket? No mindegy. Szóval úgy néz ki hogy Matt Reeves fogja dirigálni a filmet, az az ember aki a Cloverfield-et is csinálta (ami azért valljuk be, iszonyat jó volt!). Érdekes. Persze ebből még jó is kisülhet, de aki látta az eredetit, az már fogja a fejét, ahogy én. Mi lesz vajon a következő?

A rendező azt nyilatkozta hogy nagyon tetszett neki a film, és hogy nagy hatással volt rá, továbbá hogy tisztelettel fog bánni az alapanyaggal, tisztában van vele hogy ezzel sokak zsebében kinyílik a bicska. És az angol címe Let Me In lesz, és már 2010-re ki is van tűzve a premier dátuma.

Majd meglátjuk hogy szuperál a pici. De amúgy meg ha annyira tiszteli és szereti az egészet akkor miért csinál belőle remake-et? Valahogy ezt soha nem fogom tudni megérteni.

Elbűvölő, megnyugtató, csodálatos romantikus film

Valahogy előre sejtettem hogy odaleszek ezért a filmért. Pedig sok csalódott véleményt olvastam róla, és tényleg rengetegen szidják Wong Kar-Wai amerikai debütjét, és én megint széttárt karokkal, ráncolt szemöldökkel, értetlenül állok a dolog előtt. Persze megszoktam már hogy az én ízlésem folyton szembeütközik másokéval, én olyan filmeket is szeretek amit mások erősen utálnak ér értelmetlennek találnak. Sok ilyen volt már, de ilyenkor mindig azt mondom hogy szarni a többiekre, a filmek azért szépek, vagy mégúgy a művészet, hogy mindenki számára mást jelent, mindenki mást lát bele, senki nem látja ugyanazt a filmet. Valakinek egyes film rengeteget jelent, megint másnak az a film egy rakás szemét. Ízlések és pofonok ugyebár, ez örök közhely, és mint olyan, nagy igazság van benne.

 Jude Law és Norah Jones

 Hogy mi olyan különleges ebben a filmben számomra? A kinézet, a hangulat, a szereplők, és az az eredetiség ami mostanság hiányzik a legtöbb romantikus filmből. Szomorkás, melankólikus andalgós film ez, ami szinte készteti az embert arra hogy olvadjon el ott helyben mint vaj a forró serpenyőben. Nem akar többet mondani mint amit mutat, csupán elmeséli egy lánynak az útját a szerelem felé. Oké, ennél persze többről van szó, de ha jobban meggondoljuk, a lényeg ez. Road-movie ha úgy vesszük. A főszereplő Norah Jones olyan ennivaló, olyan szeretnivaló csaj ebben a filmben, ember legyen a talpán aki nem szeret belé ahogy ott alszik el egy tál áfonyás torta mellett. Ahogy eszi a tortát! Könyörgök, ez olyan momentum aminek ott a helye a legemlékezetesebb pillanatok gyűjteménye között. Varázslatos. Jude Law nem tartozott a kedvenceim közé soha, de itt...Nos itt egyszerűen egy pokoli szimpatikus ürge. De tényleg. Muszáj bírni a csávót. Amikor előadja a kulcsos sztorikat, vagy amikor találkozik az orosz barátnőjével, és ott cigiznek együtt kint. ("Még mindig sodortat szívsz?") Francba, kedvet kapok ilyenkor én is egy cigarettához. Az a könnyedség ami körbelengi a filmet, az megöl engem esküszöm. Az a stílus! Mutassatok még egy ilyen filmet! Ez a tökéletes film ha a pároddal meg akartok valamit nézni! Könnyű szombati romantikus estékre ajánlott, és esküszöm ha lesz barátnőm megnézetem vele majd, és ha nem tetszik kiadom az útját azon nyomban (najó, ez most túlzás volt). Remélem kedvet kapott valaki a filmhez. Már azért megérte akkor megírni ezt a rövidke "élménybeszámolót". Komolyan, nézzétek!! Hagyjátok azokat az elcsépelt közhelyekkel bíró Sandra Bullock-Hugh Grant komédiákat, azok szart sem tudnak a romantikáról! Nem annyit mint ez itt. A My Blueberry Nights.

Végeztem.

 Az évtized egyik legjobb romantikus filmje

Már két bejegyzéssel ezelőtt írtam a filmről, de úgy gondoltam rászánok még egyet, mert tényleg, ha valamire, hát erre kell szánni. Szóval a Basterds-ről tudni kell hogy Tarantino olyan 10 évig dolgozott a forgatókönyvön, és volt idő amikor még úgy állt a projekt hogy olyan veke lesznek benne mint Stallone, Bruce Willis, Schwarzenegger, szóval ilyen nagy legendák, ezt aztán jól megcáfolta azzal hogy szépen leszerződtette Brad Pittet, a sokak által utált Eli Roth-ot meg még néhány ismeretlen, sorozat-arcokat. Váratlan húzás, de azért Tarantinóra jellemző: szereti meglepni az embereket, és hát ő aztán tényleg azt csinál amit akar. Ha ő nem Stallonéval akarja, akkor kész, nem vele készíti el a filmet. Ennyi. Ezen lovagolnak mostanság a The Expendables-rajongók, ami megcsinálta azt amit az emberek a Basterds-től vártak. Összehozta a nagy akció-ikonokat. Szerintem felesleges összehasonlítani a kettőt, két teljesen különböző film lesz.

 Együtt a csapat: (balról jobbra) Melanie Laurent; Christoph Waltz; Omar Doom; Daniel Brühl; Quentin Tarantino; Diane Krueger; Brad Pitt; ott hátul pedig Eli Roth áll

Az Inglourious Basterds címe ismerős lehet a régi háborús akciófilmek rajongóinak, ugyanis volt már egy ugyanilyen című filmecske Fred Williamson-nal és Bo Swenson-nal a főszerepben, Tarantino ugyanakkor tagadná hogy remake-et készített, szó nincsen erről, csupán a címet vette át. Szóval félreértés ne essék!

A filmet már bemutatták Cannes-ban idén, és eléggé megosztotta a kritikusokat és nézőket egyaránt, ámbár aki szereti Tarantinót, a kalapomat rá hogy ezzel a filmmel abszolút elégedett lesz. Legalábbis azok alapján amiket olvastam, erre következtetek. Továbbá tudni kell mire számítsunk. Ez itt nem feltétlen akciófilm lesz, itt a dialógusok fognak dominálni (ami azért nem olyan meglepő egy QT-film esetében), de azért lesz lövöldözés is, szóval aggodalomnak semmi oka. Azok a bizonyos Brigantyk viszont azt olvastam nem lesznek olyan sokat a filmben, úgyhogy az előzetes ne vezessen félre senkit, kicsit átverés az egész, a főszerep itt a fiatal Melanie Laurent-t illeti, aki a fiatal zsidó lányt, Shosannát alakítja, akinek a szüleit meggyilkolta a Jew Hunter néven ismert náci tiszt, Hans Landa, akit Christophe Waltz formál meg egyesek szerint Oscarra méltón. Apropó, díjat is nyert Cannes-ban, alakítását tényleg mindenki kiemeli.

Tarantino-rajongók, lehet számolni a napokat, Augusztus 20-ig van még egy kis idő, addig azonban újra lehet nézni a Kutyaszorítóban-tól kezdve a Jackie Brown-on át egészen a Death Proof-ig minden Tarantino-művet, és az sem árt szerintem ha megnézünk jónéhány spaghetti western-t is. Lesz itt mit elemezni úgy vélem.

Na itt van a legutóbbi előzetes:

Mudruczó Kornél legutóbbi filmje nehezen emészthető, ámbár kötelező látnivaló

Nem egy hétköznapi filmmel állunk szemben. Semmiképpen nem egy könnyen fogyasztható alkotás ez, sőt iszonyúan nehéz végiggülni, átlagnézőnek nem is ajánlanám. Próbára teszi rendesen a néző tűrőképességét, de azt hiszem ahogy az utolsó képkockák is leperegnek, senki nem bánja meg hogy megnézte. Mert ad valamit az embernek. Legalábbis szerintem.

A történet teljesen a magváig le van csupaszítva, van egy testvérpár akik különös vonzzalmat éreznek egymás iránt, és ezt a közösség többi tagja nem nézi jó szemmel. Ennyi. Kevés? Lehet, de nem kell ide több, ezt a történetet úgy meséli el Mundruczó ahogyan csak ő tudja. Csodálatosan hosszú snittekben és olyan alakítást csikar ki a színészeiből hogy öröm nézni. Ez egy csendes film. Itt alig beszélnek, sőt, itt a szavak nem is számítanak szinte, annál sokkal többet mondanak a pillantások, a tekintetek, a mozdulatok, az arcok beszélnek itt egészen végig, főleg ami a két főszereplőt: Tóth Orsit és Lajkó Félix-et illeti. Ők ketten a film magja úgymond, ők adják a film történetét, a lelkét, egymással való tiltott kapcsolatukat nem szavakba öntik, csupán néhány félreérthetetlen mozzanatból következtethetünk arra hogy itt valami nincs rendjén, és a néző már érzi is a közelgő veszélyt, a film végi tragédiát, ami olybá tűnik hogy elkerülhetetlen számukra. Sorsszerű, ha úgy tetszik.

Nem lehet erről a filmről úgy írni mint a többi filmről. Ha láttad akkor tudod miért. Nehéz egyszerűen szavakba önteni mik zajlottak a vásznon, ahogyan azt is nehéz leírni, hogy a film végén micsoda blokk volt, milyen csendben ült a közönség. Mindenki teljesen le volt sokkolva, és ilyet bizony ritkán tapasztalok manapság. Mindenki végigülte a stáblistát, senki nem állt fel a film végén, csak ültünk és ültünk és meredten bámultuk a vásznat. Hogy miért? Talán a végső snitt miatt, ami annyira magával ragadó volt, annyira profi, ugyanakkor annyira egyszerű és tényleg már-már hipnotikus jellegű. Ahogy látjuk a vizen úszni a mentőmellényt. A néző csak sejti mi történhetett a fiatalokkal. A jelenet amikor a srácok a hídon csesztetik az Orsi által játszott lányt, majd Félix a segítségére siet. Nem könnyű jelenet, de nem lehet nem észrevenni hogy mennyire zseniálisan van fényképezve. Ámulatba ejti a nézőt, ugyanakkor sokkolja is, és gondoskodik a rendező arról hogy beleégessen pár képet a retinánkba amit egyhamar nem tudunk magunkból kitörölni. Vagy a megerőszakolás-jelenet. Ahogy a kamera csak messziről, úgymond diszkréten figyeli az eseményeket, a két embert már-már inkább csupán két apró pontnak látjuk, és nem is esik le egyből hogy mi történik, csak pár pillanat múltán döbbenünk rá mit is látunk tulajdonképpen. Egyetlen snitt az egész, és komolyan mondom, le a kalappal Kornél előtt! Az ilyen snittekért élek, és most ezt ne értse senki félre. Majd ha megnézed meglátod miről beszélek itt most Neked. Te sem fogod elfelejteni.

Hogy miért érdemes megnézni ezt a filmet? Nem is tudom. Ha olyan nagyon szereted a filmeket mint én, akkor azért hogy gazdagabb legyél egy élménnyel. Ha szereted az art-mozit, akkor is feltétlen lesd meg, de ha egyszerűen csak valami újra vágysz, valami olyanra amit még nem láttál, valami különleges filmélményre, akkor ez a film a Tied. Csak vigyázz, nehogy teljesen bekebelezzen. Rémes depresszióba tud fullasztani a film, én mondom. Ha vége, beszéld ki a barátoddal/barátnőddel a látottakat, és próbáld feldolgozni a filmet. Nem lesz könnyű, de hidd el megéri látni!

Na nem új, de gondoltam felrakom hogy kicsit hirdessem az igét, ugyanis ez egy oltári jó filmnek ígérkezik, mármint főleg azoknak akik szeretik a zsánert, vagy épp a komédiákat. A főszereplő Michael Jai White (tudjátok, Vitathatatlan 2!!), aki itt egy ex-ügynököt alakít, aki a legjobb volt a szakmában, és az CIA most vissza akarja őt kapni. A lényeg hogy ez a fickó egy igazi szex-masina, egyszerre vagy 3 lánnyal kéjeleg, néhány laza rúgással elintézi az ellent, előkerül a nunchaku is, és persze a gyerekek védelmezője, minden erejével azon van hogy a drogoktól megtisztítsa az utcákat szóval tudjátok mire lehet számítani. És egyébként ez az egész olyan mintha a padlás mélyéről került volna elő, mintha egy '70-es évekbeli film lenne ez amit most találtak meg. Igazi homage amolyan Grindhouse-módra. Lessétek:

Csak reménykedni tudok hogy ez nálunk is mozikba kerül, bár mivel itt nincs olyan nagy kultusza a blaxploitation-nek, így erre kevés esélyt látok. Na majd hátha könyörülnek rajtunk...

...no meg konkrétan arról hogy Tarantino mennyire odafigyelt a részletekre. Ebben a filmben is lesz ám Red Apple cigaretta, amit ugye eddig majdnem minden Tarantino-filmben szívtak a szereplők (fiktív cigimárka), de itt most csináltak neki amolyan '40-es évekbeli dizájnt. Hiába, Tarantino a részletek mestere, nem tagadhatjuk. Továbbá azt is mondja Roth hogy ez egy nagyon személyes filmje lesz Quentin-nek, úgy értve hogy sok nevet a saját múltjából, gyerekkorából vett, vagy épp kedvenc színészeiről nevezte el szereplőit.

A filmet nálunk Augusztus 20.-án mutatják be, egy nappal korábban mint az amerikaiaknál, és komolyan mondom várom mint a Messiást, mert nagy Tarantino-fan vagyok. Olyannyira nagy hogy én még a Halálbiztos-t is imádtam! Az előzetes kritikák alapján ez a film sem lesz kevésbé remekbeszabott mint az előző művei a Mesternek, szóval nem aggódok.

Erről vagy egy éve hallottam először, a címe egyből felkeltette az érdeklősésemet. (Ez jellemző rám hogy ilyen sokatmondó címek megfogják a tekintetemet). Szóval ez egy vérbeli trash-film, ami egyben homage a régi Russ Meyer-filmek irányába, meg más gyöngyszemek felé. Ahogy az egyik színésznő mondotta volt: "A gondolkodó ember exploiation-filmje." Na igen. Erre azért befizetnék. Amúgy oltári jó mókának tűnik így az előzetes alapján. Nagy mellek, nagy fegyverek, erőszak, mi több kell? Íme:

Nem rossz, mi? Lesz itt Lucy Lawless (alias Xéna) meg a barátnője, színészkedik Zoe Bell is (kedvenc kaszkadőrcsajom), és feltűnik Kevin Sorbo (tudjátok, Herkules). Ami nem meglepő annak a ténynek a fényében hogy egy olyan krapek rendezi a filmet aki pár Herkules illetve Xéna epizódot vezényelt le. Szóval ne várjunk Oscar-filmet, de agyatlan szórakozásra azt hiszem nyugodtan számíthatunk.

Valahogy imádom amikor a japánok bedurvulnak, olyankor aztán tényleg kő kövön nem marad! Mint ebben az új Vampire Girl vs. Frankenstein Girl című opusz előzetesében. Gore, vér, erőszak minden mennyiségben. Vigyázat, TILOS komolyan venni!

Na ez trash volt a javából, mi? Hol vannak ehhez képest az amcsik basszus!? Ezek a japánok mindig kitalálnak valamit. :)

Megjelentek az első képek a Vitathatatlan 3 című filmből. Az első rész ugyebár Wesley Snipes-szal és Ving Rhames-szel volt Walter Hill dirigálásában (amit sajna még nem láttam), a második Michael Jai White főszereplésével zajlott, és a rutinos B-rendező Isaac Florentine vette kezébe az irányítást. Frankó kis film volt meg kell hagyni, és most szerencsére újra ő áll a kamera mögött, azonban White helyett most a második rész rosszarcúja Scott Adkins lesz a középpontban. Bezony, nem számít hogy a bokáját törte a csávó, visszatér a ringbe!

http://www.rossclarkson.com

Cannes-ban mutatták be idén ezt a filmet, és a kritikusok odavoltak érte, csakúgy mint a közönség. Én már nagyon várom, remélem nálunk is be lesz mutatva moziban és nem csak DVD-n jön ki. Pont az ilyen romantikus filmeket szeretem!

Nem tudom ki hogy van vele, de ez a Zooey Deschanel egy rém aranyos lánynak néz ki. A Happening-ben láttam őt először, ott mondjuk végig bután nézett, de ebben az előzetesben komolyan mondom belészerettem első pillantásra. Már így előre érzem hogy ez a film ott lesz a "Kedvenc romantikus filmek"-listámon.

Michael Mann sokak számára csalódást okozott a kultikus sorozat vászonra adaptálásával, de ez ne befolyásoljon minket a megítélésben. Igazi, kőkemény bűnügyi dráma ez

Na persze lehet ellentmondani, hiszen ízlések és pofonok, ezzel tisztában vagyok, nem tetszhet mindenkinek az ami nekem bejön. Először is, számomra a Miami Vice életem egyik legjobb moziélménye volt. Moziban látni ezt a filmet rettenetesen katartikus volt, egyből belopta magát a szívembe, és egyik legnagyobb kedvencemmé vált. De persze el kell mondanom, egyetlen epizódot sem láttam az eredeti sorozatból (én a '90-es évek szülötte vagyok), talán ezért is volt olyan könnyű dolga Mann-nek és csapatának. Igazi, modernizált Miami Vice ez, a mai generációnak, de több mint egy új, elcsépelt közhelyekkel teli buddy movie, ez sokkal inkább egy komoly, sötét tónusú bűnügyi dráma, mégpedig abból az egyik legjobb darab, amire a közönség remélhetőleg pár év múlva rájön és más szemmel fogják nézni eme gyöngyszemet.

A történet alapján lehetne egy újabb Bad Boys-film is, de a legjobb tulajdonságai közé tartozik a műnek, hogy ezt a történetet úgy meséli el, ahogyan még nem láttuk. Megvannak benne nyomokban a megszokott klisék, a rendező mégis olyan realizmussal hinti meg az egészet, hogy teljesen más dimenzióba emeli a sztorit. Itt nincsenek vicceskedő dialógusok, vagy laza szópárbajok a gonosztevőkkel, itt minden mondatnak súlya van, és minden lövés valahová becsapódik. Crockett és Tubbs nem vacakol, munkájukat halálosan komolyan veszik, ismerik a téteket, tudják mi forog kockán ha valami rosszul sül el. És azért ez olyan amit az ilyen holmi Bad Boys vagy 48 óra-filmekben nem láthatunk. Ott az erőszak szórakoztat, ott elvárjuk hogy Eddie Murphy elsüssön egy poént és az egész felhőtlen mint egy szép tavaszi nap, de itt minden komolyabb. Még a szerelem sem olyan mint a többi filmben. Hiába éreznek egymás iránt gyöngéd érzelmeket Sonny és Izabella, tudják hogy nincs jövőjük, és a néző is tudja hogy ez így van rendjén. Ebben a világban két ilyen embernek mint Ők, nincsen esélyük szerelemre. Ez nagyon tetszett. Lehangoló, de így a jó, így a valósághű. Ad némi melankólikus színezetet a filmnek.

Na de ne menjünk el amellett szó nélkül, hogy bizony ez a film amellett hogy drámai, rettenetesen cool is! Kezdve a remek felütéssel. A film kinézete, a képi világ, szinte lüktet az egész és izzik, a szereplők, Colin Farrell és Jamie Foxx kettőse fantasztikus! Hadd ejtsek pár szót arról a bajuszról amilyen Sonny-nak van. Most ne nézzétek hülyének, de ő lett az egyik bajusz-idolom. Az a bajusz egyszerűen klassz! Na de lépjünk. Ami az akciót illeti, nincsen sok benne, ami viszont van az odavág mint valami légkalapács. Főleg a finálé, amiben csak úgy ropognak a gépfegyverek, az egész olyan mintha egy élő CNN-adást néznénk, ilyen tűzpárbajt talán a Heat óta nem láthattunk. Ilyen realisztikusan a Ryan közlegény megmentése óta nem szóltak a fegyverek. Gratula Mann-nek hogy összehozta ezt, minden elismerésem! Ehhez azért tényleg kell tehetség, és most újfent bebizonyította hogy ő nem egy tisztességes iparosmunkás, hanem igenis minden egyes filmjével valami újat tesz le az asztalra, és nem számít hogy éppen hogyan reagál a közönség, biztos vagyok benne hogy a Miami Vice-nak is eljön egyszer a napja és felfigyel rá a néző. És akkor rádöbbennek micsoda érték ez a film.