Mudruczó Kornél legutóbbi filmje nehezen emészthető, ámbár kötelező látnivaló
Nem egy hétköznapi filmmel állunk szemben. Semmiképpen nem egy könnyen fogyasztható alkotás ez, sőt iszonyúan nehéz végiggülni, átlagnézőnek nem is ajánlanám. Próbára teszi rendesen a néző tűrőképességét, de azt hiszem ahogy az utolsó képkockák is leperegnek, senki nem bánja meg hogy megnézte. Mert ad valamit az embernek. Legalábbis szerintem.
A történet teljesen a magváig le van csupaszítva, van egy testvérpár akik különös vonzzalmat éreznek egymás iránt, és ezt a közösség többi tagja nem nézi jó szemmel. Ennyi. Kevés? Lehet, de nem kell ide több, ezt a történetet úgy meséli el Mundruczó ahogyan csak ő tudja. Csodálatosan hosszú snittekben és olyan alakítást csikar ki a színészeiből hogy öröm nézni. Ez egy csendes film. Itt alig beszélnek, sőt, itt a szavak nem is számítanak szinte, annál sokkal többet mondanak a pillantások, a tekintetek, a mozdulatok, az arcok beszélnek itt egészen végig, főleg ami a két főszereplőt: Tóth Orsit és Lajkó Félix-et illeti. Ők ketten a film magja úgymond, ők adják a film történetét, a lelkét, egymással való tiltott kapcsolatukat nem szavakba öntik, csupán néhány félreérthetetlen mozzanatból következtethetünk arra hogy itt valami nincs rendjén, és a néző már érzi is a közelgő veszélyt, a film végi tragédiát, ami olybá tűnik hogy elkerülhetetlen számukra. Sorsszerű, ha úgy tetszik.
Nem lehet erről a filmről úgy írni mint a többi filmről. Ha láttad akkor tudod miért. Nehéz egyszerűen szavakba önteni mik zajlottak a vásznon, ahogyan azt is nehéz leírni, hogy a film végén micsoda blokk volt, milyen csendben ült a közönség. Mindenki teljesen le volt sokkolva, és ilyet bizony ritkán tapasztalok manapság. Mindenki végigülte a stáblistát, senki nem állt fel a film végén, csak ültünk és ültünk és meredten bámultuk a vásznat. Hogy miért? Talán a végső snitt miatt, ami annyira magával ragadó volt, annyira profi, ugyanakkor annyira egyszerű és tényleg már-már hipnotikus jellegű. Ahogy látjuk a vizen úszni a mentőmellényt. A néző csak sejti mi történhetett a fiatalokkal. A jelenet amikor a srácok a hídon csesztetik az Orsi által játszott lányt, majd Félix a segítségére siet. Nem könnyű jelenet, de nem lehet nem észrevenni hogy mennyire zseniálisan van fényképezve. Ámulatba ejti a nézőt, ugyanakkor sokkolja is, és gondoskodik a rendező arról hogy beleégessen pár képet a retinánkba amit egyhamar nem tudunk magunkból kitörölni. Vagy a megerőszakolás-jelenet. Ahogy a kamera csak messziről, úgymond diszkréten figyeli az eseményeket, a két embert már-már inkább csupán két apró pontnak látjuk, és nem is esik le egyből hogy mi történik, csak pár pillanat múltán döbbenünk rá mit is látunk tulajdonképpen. Egyetlen snitt az egész, és komolyan mondom, le a kalappal Kornél előtt! Az ilyen snittekért élek, és most ezt ne értse senki félre. Majd ha megnézed meglátod miről beszélek itt most Neked. Te sem fogod elfelejteni.
Hogy miért érdemes megnézni ezt a filmet? Nem is tudom. Ha olyan nagyon szereted a filmeket mint én, akkor azért hogy gazdagabb legyél egy élménnyel. Ha szereted az art-mozit, akkor is feltétlen lesd meg, de ha egyszerűen csak valami újra vágysz, valami olyanra amit még nem láttál, valami különleges filmélményre, akkor ez a film a Tied. Csak vigyázz, nehogy teljesen bekebelezzen. Rémes depresszióba tud fullasztani a film, én mondom. Ha vége, beszéld ki a barátoddal/barátnőddel a látottakat, és próbáld feldolgozni a filmet. Nem lesz könnyű, de hidd el megéri látni!
