Geekgasm

Esküszöm becsavarodok! Ha még egy ilyen hírt olvasok, fejemet vesztve fogok elmenni Hollywood-ba és lezúzok mindenkit, mert ez már nem állapot basszus. Ma reggel olvastam a hírt hogy remake-elni akarják az An American Werewolf in London című John Landis-klasszikust (amit amúgy épp a napokban volt szerencsém életemben először látni). Az állam leesett amikor olvastam a hírt, és tényleg ez azért szerintem már enyhén szólva is túlzás amit művelnek odaát a fejesek. Előveszik az összes kultuszfilmet és mindegyiket felmelegítik és újracsinálják. A kérdés az hogy minek? Mi értelme van ennek? Ahelyett hogy kitalálnának egy újabb farkasember-sztorit. Sokkal logikusabb lenne ha ezt csinálnák, de nem, inkább feldolgozzák az eredetit. A mai igényeknek megfelelően. Nem azt mondom hogy nem születnek jó remake-ek, ott van például a The Hills Have Eyes, vagy éppen a The Departed (ami nem horror ugyan, de azért mégiscsak remake), de azért tényleg mindennek van határa. Az eredeti film fantasztikus volt és még ma is igazán félelmetes. Úgysem tudják überelni.

Ha engem kérdeztek, ebből ki tudok nézni egy fasza és egy ócska filmet egyaránt. Szeretném ha jó lenne, mert az alapötlet tetszetős, na de majd meglássuk mi sül ki belőle.

A tökéletes slasher-film, illetve randimozi

Erről beszéltem pár bejegyzéssel korábban! Ilyen egy tökéletes, igazi slasher film. Meztelen tinilányok, szex, vér, erőszak, és az egész működik! Izgalmas és néhol ijesztő, remek horror-élmény, ami nem akar többet mint szórakoztatni és ijesztgetni. Persze hozzá kell tennem, hopgy szégyenszemre nem 3D-ben néztem, ráadásul még csak nem is haverokkal, de ami késik nem múlik, úgy is meg fogom egyszer nézni feltétlen, mert ez egy tipikusan olyan haverokkal nézős filmecske. B-mozi a javából.

A történet nem nagy eresztés, de nem is kell nagy sztori egy ilyen filmhez, van egy kevéske, az elég kielégítő azt hiszem, főleg hogy a végén akad egy apró kis fordulat, amit én speciel előre láttam, de nem ez itt a lényeg, nem vont le semmit a szórakoztató értékéből. A gyilkosságok viszont! Na itt aztán akad bőven néznivaló! Van itt szemkiszúrás, fejlevágás, a vér folyik, a gore-faktor a magasban, és tényleg ez egy kibaszott szórakoztató film! Nagybetűs SZÓRAKOZÁS az amit ígér és be is tartja, kíméletlenül kapja a néző a sokkot, bár mint sejteni lehet ez nem az a kifejezetten komoly, vagyis nem komolykodó film, ez nem azt jelenti hogy vicces, de azért én mosolyogtam azokon a gyilkosságokon, mert eszembe juttatták azokat a régi klasszikus Péntek 13-filmeket, amikben még ugyanilyen felhőtlenül szedte áldozatát a sorozatgyilkos. Harry Warden valahol ott van Jason mellett, ugyanolyan kíméletlen és "bőbeszédű". Francba, ezt a filmet nem lehet nem imádni, ezt a filmet úgy kell tisztelni ahogy van, pláne azoknak akik rajonganak a B-mozikért, mint jómagam, na nekik készült ez a mozi! Mert nem kell mindig mondanivaló és vizezett erőszak. Van hogy trash kell és egy kis agykikapcsolás. Szükség van ilyen filmekre, azt mondom!

Egy totálisan félresikerült képregényadaptáció

Pedig ígéretesnek tűnt, de tényleg. Elvégre Rozsomák volt az X-Men széria egyik legjobb karaktere, a filmekben ő volt talán a legjobb, Hugh Jackman olyan élettel töltötte meg hogy el sem tudtam képzelni hogy másvalaki bújjon kedvenc pengés barátunk bőrébe. Amikor megtudtam hogy külön mozifilmet szentelnek neki, örültem, mert úgy gondoltam ezt nem lehet elcseszni. Nem ez volt életem első tévedése.

A legfőbb baj a filmmel az az hogy megvan benne ugyan a potenciál, de a mellékszereplőket annyira elpazarolja hogy rossz nézni, valamint az eredeti alapanyagot totálisan figyelmen kívül hagyja, mintha abban bíztak volna hogy vannak olyan kreatívak és profik hogy létre tudnak hozni egy új amolyan Ujvilági Rozsomák-univerzumot. Hát nem tudtak, akármennyire is próbálkoztak vagy nem próbálkoztak.

Már a történet felütése is sántíott, már ott sejtettem hogy nem lesz ennek jó vége. Mert mi a francnak kellett megmutatni a kölyök Rozsit? Minek?? Nem tudom a választ. A másik meg hogy az a csontkarom irtó idiótán nézett ki, nem tudom kinek volt az ötlete. A másik meg hogy ezek az eredettörténetek nem mindig jó ötletek, mert van hogy nem kell, egyszerűen NEM KELL megmagyarázni, elmesélni hogy honnan jött az illető, akármilyen izgalmas szereplő, nem kell megmagyarázni rejtélyes múltjának minden egyes szegletét, mert az elrontja az összeképet. Ami jó a filmben, az egy akciójelenet és Liew Schrieber. A motoros üldözés pofásra sikeredett és Liew alakítása jó volt mint Kardfogú, továbbá Gambit is menő volt, de őt is elhanyagolták. Egyáltalán akkor mi a szarnak rakták bele? Na mindegy. De van még itt egy csomó szereplő akiknél az volt az érzésem hogy az alkotók csak villogni akartak a rajongók előtt hogy "Hú, nézzétek benne van Gambit, meg Deadpool, ja és nézd, Haspók! Na most mondjátok hogy nem kedvezünk nektek!" De közben olyan mintha azt is mondanák magukban: "Nesztek hülyék, itt van néhány csont, rágjátok!" Köszi szépen. Ja, és Deadpool...Rémesen elgányolták szegényt. A végén nem értettem hogy mi a franc van vele. Az nem Deadpool volt, az valami más volt. Aztán Danny Huston Stryker-je is sokkal gyengébb volt mint Brian Cox-é. Legszívesebben bemostam volna neki egyet, és ezt most rossz értelemben mondom. Béna volt nagyon.

Ami Hugh Jackman-t illeti, most már kételkedek abban hogy ő a tökéletes Rozsomák. Azt nyilatkozták hogy megmutatják Logan állatias oldalát is, de ez nagyon nem jött össze, ilyen jófiús még soha nem volt. Könyörgök, állatnak kellett volna lennie, nem ilyennek!! Ez Rozsomák, gyerekek!! Néha persze kivillantja foga fehérjét, de az is már nevetséges inkább. Domesztikálták kedvenc mutánsunkat. Ez van...Életem egyik legfájdalmasabb és legdühítőbb moziélménye volt ez.

Nagyívű szerelmi történet egy katasztrófafilm köntösébe csomagolva

Pár szó Cameronról: ez az ember egy Isten! Persze, ne túlozzunk, olyan nincsen, ne legyünk elfogultak, de ahogy Cameron pályafutásán végignézek, mit látok? Klaszikus-klasszikus hátán. Ez az ember nem sok filmet rendezett, de amikor dirigálásra adta a fejét, akkor mindig valami olyat adott ki a kezei közül, ami minimum klasszikussá vát az idő folyamán. Aliens, Terminator 1-2; vagy éppen ez, a Titanic. Mind ambíciózus alkotások, rengeteg pénzt vittek el, de ugyanakkor vissza is hozták azt a mozipénztáraknál, effektusok tömkelege, mind-mind forradalmian új, mindig tud olyat nyújtani Jim amit mi eddig még soha nem láttunk, mindig megajándékoz bennünket filmrajongókat valamivel amit soha többet nem fogunk elfelejteni. Új utakat, új eszközöket keres egy történet elmesélésére. Nem úgy mint Michael Bay, ő is folyton effektusokkal villog, ámde az ő filmjei leginkább lelketlen színes-hangos masszák, amik másra nem valók csakhogy szórakoztassanak, míg Cameron filmjei tele vannak élettel, lélekkel. Ez a különbség kettejük munkássága között.

A Titanic-ról tudnunk kell hogy nem volt egy könnyű szülés. Cameron nagy perfekcionista hírében áll, és azt is tudni véljük hogy ő nem restelli meghosszabbítani a rendezésre kiszabott időt, ha a mű úgy kívánja, vagyis ha pénzre van szüksége. A premiert anno tolták és tolták, a költségvetés növekedett, Cameron ugye dolgozott sokat a picikéjén, és már sokan az évszázad legnagyobb bukásáról rebegtek pletykákat, mindenki úgy gondolta a stúdióban is hogy "Hú, na hát ez bukni fog az hétszentség!" Ennél nagyobbat aztán nem is tévedhettek volna! A nézők zabálták a filmet, úgy ahogy a kritikusok is elmorzsoltak pár könnycseppet Jack és Rose szerelmi történetén, mielőtt megírták volna dícsérő kritikájukat. Majd jött a 11 Oscar-díj. Igazi sikertörténet, klasszikus film vált belőle, amit a néző azóta sem felejtett el, s a TV-ben évente leadják vagy 3-4 alkalommal. És egyszerűen muszáj mindig megnézni, mert olyan jó!

Tudod, az én szememben (meg gondolom még sokakéban) ez egy szerelmes film, és csak másodsorban egy hajó tragédiája. Olyan szerelmes film, amihez fogható talán csak az Elfújta a szél vagy épp a Casablanca volt. Értitek ugye, mire gondolok? Nagyszabású, nagyívű, olyan szerelem története aminek láttán majd' kicsattantam a boldogságtól, ahogy néztem őket mulatozni, táncolni, ahogy Rose megitta a sört, meg amikor le lett rajzolva meztelenül. CSO-DÁ-LA-TOS! Ehhez foghatót manapság nem látni. Eltelik egy óra a filmből és még sehol a katasztrófa, de az a helyzet hogy ahogy elérünk ahhoz a bizonyos pillanatig, már nem is akartam hogy megtörténjen, sőt imádkoztam azért hogy el tudjon fordulni az a rohadt hajó és ne ütközött volna ahhoz a jéghegyhez. De a francba, csak megtörtént, és ez adja ugye az egésznek a tragikus vonulatát.

Ami a rendezést illeti, a leginkább az tetszett benne hogy olyan részletesen mutatta be a hajót. Azt a fényűzést, meg ahogy elindult az egész nagy monstrum, a csavarokat meg ilyeneket végigmutatták, ez rettenetesen tetszett. Az operatőri munka szintén elismerést érdemlően profi, volt egy csomó olyan beállítás, amin tátottam a számat, mondjuk az amikor Jack nézi az eget a padon fekve, közben cigizik. Nem nagy szám tudom, de ahogy az egész kinéz, az nagyon tetszett. Vagy amikor Rose rohan a korláthoz hogy leugorjon. Csupa olyan snitt, beállítás, amik megmaradnak a fejemben! DiCaprio-hoz nagyon illett ez a szerep, bár én amúgy is bírom a fejét, pimasz stílusával és vagányságával már megvett az első pillanatban, ahogy Kate Winslet is, ahogy eljátsza az úrihölgyet, próbál beilleszkedni, de legbelül ordít. Ragyogó! Billy Zane pedig tipikusan az a csávó akit az ember imád utálni. Egy rohadék, mármint akit alakít. De azt kifogástalanul teszi. Az effektek persze nagyon jók, de az a legjobb bennük hogy tényleg olyan észrevehetetlenek, nem vonják el az ember figyelmét a történetről, hanem szpen beilleszkednek az egészbe, és ez Cameron nagy érdeme. Az effektusokat nem öncélúan használja, hanem tényleg egy történet elmesélésének a szempontjából fontos a használatuk.

Szédítően gyönyörű film, az egyik legszebb szerelmi történet és minden bizonnyal az egyik legjobban megcsinált katasztrófafilm. Szomorú, vicces, romantikus, és nagyon izgalmas, még így sokadszori nézésre is. Ez azért valami, nem?

Clint Eastwood ahogy idősödik, úgy válik Hollywood egyik legnagyszerűbb történetmesélőjévé és filmrendezőjévé, biztos kezű profivá és elsőszámú példaképemmé

"I'm not your mother! I want my son back! Damn you!"

Ritkán bőgöm el magam filmen, de ezen még én is kis híján elsírtam magam. A vége olyan döbbenetesen hatásos volt (de nem hatásvadász!), hogy könnyek gyűltek a szemembe és teljesen rabjává váltam a képeknek és minden másnak amit Eastwood és csapata elém tálalt. Igaz történet alapján készült e film, de ezt tudja mindenki, és az hogy az ember ezt tudja, hogy ez a sztori nem csupán egy újabb agyszülemény, még sokkolóbb az egész, még inkább hüledezik a néző hogy "Te jó ég, ilyen lehet?" Hát most már tudjuk: ilyen bizony előfordult régen.

Olyan ez a film, mintha Hollywood aranykorában készült volna. A stílus olyan régies, látszik hogy Eastwood-ot aztán nem érdeklik a trendek, úgy megy velük szembe ahogyan csak tud, egy valami érdekli: hogy elmeséljen egy történetet minél jobban. Az alaptsztori alapján persze aggódtam némelyest hogy az egész túl száraz lesz, az ilyet el lehet könnyedén cseszni, ha nincs tehetsége az embernek, de szerencsére Clint-nek aztán van tehetsége, ő tudta hogyan kell ezt elmesélni. Nem rugaszkodott el a valóságtól, ugyanakkor az eredmény egy igazi, vérbeli thriller csodás színészekkel, de legfőképpen itt Angelina Jolie-ra gondolok. Belőle úgy gondolom a rendező úr kihozta a maximumot. Az alakítása szívszaggató, hátborzongatóan jó, és annak ellenére hogy itt nem egy szép nőt alakít, mégis szép! Na jó most ez ellentmondásnak hangzik, de nem baj. Amolyan klasszikus hollywood-i szépség Ő, amilyen volt anno Grace Kelly, Rita Hayworth, Ava Gardner, stb. Most már sejthetitek mire gondolok. Gyönyörű és kitűnően játszik. Azért ilyet ritkán látunk ma. A film befejezése kérdőjelet hagy maga után, happy end-re ne számítsunk, de ugyanakkor mégsem teljesen nyugtalanító a befejezés, valamit ad, konkrétan egy kis reményt. A remény az, melybe kapaszkodhatunk.

Megrázó moziélmény volt tehát, amit feltétlen újra kell majd néznem minél hamarabb. Ami pedig Clint Eastwood-ot illeti: ez az ember valóban rengeteget adott a filmvilágnak, hálásak lehetünk Neki hogy talpon áll és rendületlenül készíti a jobbnál jobb filmeket! Csak így tovább, öregfiú! :)

Igazi ponyva-szerelem, menthetetlenül romantikus tinifilm

Pedig az előzetes már eleve riasztólag hatott rám, ezért is csodálkozok azon, mennyire elnyerte tetszésemet ez a film. Egy újabb okádék tinédszerfilmre számítottam, ami divatos ugyan, de jövőre már senki nem fog rá emlékezni, és az egész úgy felesleges ahogy van. Szerencsére tévedtem! Nem tudom helytálló-e ez a kifejezés, de ami eszembe jutott miközben a filmet néztem, az az hogy ez bizony egy hamisítatlan ponyva-románc. A történet, a párbeszédek, meg úgy az egésznek az a gyermekien naiv romantikus látásmódja, maga az alapötlet hogy a lány beleszeret egy vámpírfiúba, és hogy mindezt a rendezőnő olyan természetességgel kezeli hogy az ész megáll. Gyanítom hogy maga a könyv sem lehet több egy egyszerű kis romantikus regénynél, és ezt most nem gonoszkodásként mondom, mert ez jó, ilyenek kellenek! A románc kell az embernek! Ami leginkább megfogott a filmben, az az hogy tényleg teljesen beszippantja az embert ebbe a világba, és elhiteti velem hogy igenis persze, vápírok vannak, de ami a legfontosabb, hogy létezik igaz és halhatatlan szerelem. És ez a tulajdonsága, ez a naivitása ragadott meg totálisan. Tündérmese ez lényegében, nem más, mint egy szépen megírt tündérmese, és mint olyan remekül megállja a helyét! A képek hidegsége, a hangulat, a helyszín, a mellékszereplők, és az hogy végre nem ilyen idióta idegesítő-vicceskedő mellékszereplők szerepelnek, hanem olyanok, akiket az ember tényleg megkedvel, mégha nem is jut nekik olyan nagy játékidő. Nem akarok nagyon ömlengeni, végülis ez tényleg nem egy korszakalkotó film, de az a helyzet hogy kellemes csalódás akkor is, és olyan amit akár újra megnéznék, és DVD-n is szívesen megvenném. Ártatlan romantikus film, ami ne akar többnek látszani mint ami. Ami pedig a szereplőket illeti, kiemelném Kristen Stewart-ot, akit én nagyon megszerettem ebben a filmben. Tetszett hogy olyan megközelíthetetlen maga a karakter, olyan hideg és különc, csendes és visszahúzódó, tudod olyan, akit az ember egyszerűen nem tud kiismerni, hiába próbálkozol, nem megy az Istennek sem, de aztán jön valaki és felolvasztja a jeget. Ez Edward, a mi vámpírunk. Mindketten különcök, mindketten kockázatot vállalnak azzal hogy egymásba szeretnek, de egyikőjüket sem érdekli, mert a szerelem legyőz minden éhséget és gyötrelmet. Készek feláldozni akár saját magukat is. Hát nem erről szól a szerelem? Hát nem szép? Hát dehogynem!

Ja, és így mellékesen, kiegészítő elemként fűzném hozzá: a csókjelenet jó volt! Vagyis dehogy jó, nagyon JÓ! A zenét is kiemelném, szintén nagyon tetszett!

Csak ajánlani tudom ezt a filmet!

Kathryn Bigelow 2002-es filmjével egy igazán izgalmas tengeralattjáró-filmet készített el, melyben ugyanúgy feltűnnek az olyan dolgok mint önfelálodozás, tisztelet, stb, ugyanakkor jó adag suspens-szel is meglepett minket a rendező kisasszony.

Azért lássuk be, ilyenre nem sokan képesek manapság. Mostanság, amikor már minden az effektekre van kihegyezve, a színészi játék háttérbe szorul, és tényleg kevés az olyan film amit az ember úgy néz hogy a körmeit lerágja izgalmában. Akinek sikerül ezt elérnie, azelőtt fejet hajtok mélyen, és még inkább tiszteletet érdemel, ha mindezt egy nő viszi véghez, míg férfitársai csak próbálkoznak. Esetünkben egy igazi régivágású akciófilm van, kis klausztrofóbikus hangulattal megspékelve, egyszerű történetet mesél el egyszerűen, ámde nagyszerűen, minden túlspilázás nélkül. Izgalomban nincsen hiány, látványban nem okoz csalódást, és emelje fel a kezét aki nem élvezi ha két olyan karizmatikus színész mint Liam Neeson és Harrison Ford egyszerre szerepelnek a vásznon. Mindkettejük remek alakítást nyújt, persze nem olyat amire emlékezni fogunk sokáig, szóval ne számítsunk Brandói szereplésre, de jók voltak nagyon! Ami sokat dobott a filmen, az kétségkívül a házimozirendszer, remekül van megcsinálva az 5.1-es keverés, sok jelenetnél majd' berosáltam, annyira az események közepén éreztem magam hogy az hihetetlen.

Nem válik klasszikussá, de egyszeri nézésre mindenképp javallott. Azért mondom hogy egyszeri, mert én speciel nem szívesen ülnék le megint megnézni, mert kicsit száraz film, ezt be kell vallani, legalábbis az én ízlésemnek mindenképpen az, minden izgalom ellenére. Száraz, és néha kicsit olyan dokumentumfilm-jellegű, ami nem is meglepő, hiszen az elején olyat látunk hogy National Geographic, szóval nem kell ezen meglepődni. De tényleg egy olyan film amit feltétlen meg kell nézni, mert izgalmas és mondhatni akciódús.

Michael Bay legújabb mozija remekül kiszolgálja az akcióra kiéhezett közönséget, következetes folytatást rakott le az asztalra, mely büszkén viseli magán a "nagyobb, hosszabb, látványosabb", folytatásokra vonatkozó alapelvet

 Michael Bay a '90-es évek közepe táján jelentkezett először a Bad Boys című - mára már kisebb klasszikussá váló - buddy movie-val, aztán csinálta meg pályafutása talán legjobb filmjét, a Sziklát Sean Connery-vel. Sokan támadták Bay-s stílusa miatt, videoklipes vágástechnikáját rengetegen ellenezték, illetve az az agyonszűrőzött képivilág is sokaknál bicskanyitogatónak bizonyult. Ám kétségtelen, hogy valami újat vitt a zsánerbe, Bruckheimerrel és Don Simpsonnal karöltve létrehozták a popcon mozit, amely azóta is abszolút életképes. A cél: szórakoztatni a népet, avagy "kenyeret és cirkuszt". Bevált a recept, Bay azóta is csodásan végzi a dolgát (persze volt egy-két félrelépése, de most ezt hagyjuk), a célközönség leginkább az utca embere, akik valóban csak azért járnak filmszínházba hogy elfelejtsék legalább egy szűk 2 órára a problémájukat, bajukat. Nincsen ezzel semmi gond.

Bay eme filmje nem nyújt különösen újat, hacsak nem azt, hogy ilyen mértékű rombolást és akciódömpinget rég láthattunk a moziban, ugyanakkor a történet megint háttérbe szorult, csupán ürügyként szolgál hogy a robotok szétlőhessék a környezetet és egymást. Baj ez? Szerintem egyáltalán nem, hiszen ahogy írtam, itt valóban kint kell hagyni az agyunkat a bejáratnál, különben óriásit csalódunk. Ami magát a filmet illeti, hát eszméletlenül szórakoztatónak bizonyult tényleg, olyan film, amit feltétlen moziban kell látni, a látvány és a hangeffektusok miatt, amik egész egyszerűen eszméletlenre sikeredtek! Már a nyitójelenetnél előhozták belőlem a kisgyereket, kényelmesen székembe süppedve bámultam gyermeki csodálattal a vásznat, ahogyan Optimus fővezér és kicsiny csapata leszerelik az elszabadult Álcát. Elképesztő látvány és hang, nagyvászonra komponálva! ezért imádom a nyári mozit, nem másért! Persze nem tökéletes film ez, sőt, leginkább úgy fogalmaznék: millió dolláros trash, de mint olyan mocskosul szórakoztató, és minél hamarabb realizálódik ez az emberben, annál hamarabb kezdi el értékelni és élvezni a Transformersek legújabb kalandját. Bay láthatóan kiélte magát, tényleg olyan film ez ami sokkal nagyobb, látványosabb és hangosabb az első résznél, ami baj, az az hogy a humort is kibővítették, sajna nem a film javára, mert ami humor van az a tipikus közönség-humor, mintha nagy neonbetűkkel ki lenne írva hogy: NEVESS! És naná, az egész közönség egy emberként nyerített fel, én pedig fapofával néztem a vászonra. De tudjátok mit? Még ezt sem bántam, mert nem vett le a szórakoztató értékéből. De azért megspórolhatták volna, na...

A szereplők nem sokat fejlődtek, Shia ugyanolyan szimpatikus szomszédsrác mint az előzőben, Megan Fox még dögösebb cuccokban jár-kel, Bay kamerája elkövet mindent hogy a férfinép nyálcsorgatva bámulja róka kisasszony tökéletes testét. Kár hogy nem vetkőzik, na de ne legyünk telhetetlenek. Visszatért John Turturro is, akit én az első részben nem igazán bírtam, legalábbis miután letolt gatyával kigúnyolták őt a Superman-es alsója miatt. Jó poén, nem? Szerintem nem. Az alsógatyás poén itt is megvan, kínosabb mint az elsőben. Közönséges poén volt, de túlléptem rajta hamar. A Bay-klisék megintcsak fontos szerepet játszanak, fel van sorakoztatva mind: hadsereg, tökös katonák (bár nulla jellemábrázolás, Tyrese-nak csak olyan mondatok jutottak hogy: "Hú, de nem kedvelem ezt a palit.", vagy "Mekkora seggfej."), továbbá repülőgép naplementében, és sok-sok lassítás. Semmi új a nap alatt, de azért mégis, ezek mind beválnak, a Bay-rajongók örvendhetnek, Mesterük visszatért teljes szerelésben. Na de nem gúnyolódok, hiszen én is szeretem Bay filmjeit, és kétségkívül rohadt jót szórakoztam ezen is, de a Sziklával már elért pályafutása csúcspontját a '90-es években. Az volt a csúcs, azóta csak a látványra gyúr, semmi másra.

Szóval remek folytatás ez, semmi komolyabb kivetnivalóm nincsen, hiszen nem árult zsákbamacskát, az előzetes alapján sejteni lehetett mit fogunk kapni. Törés-zúzás töméntelen mennyiségben. Mert kell ilyen is!

Hadd kezdjem egy kis visszatekintéssel. Tekintsünk kicsit a múltba, és nézzük meg milyen is volt régen ez a dolog. Hogy állt a széna? Cenzúra, korhatár, egyebek, nézők erőszak igénye jóval lejjebb volt mint most, a stúdiók, rendezők sokkal merészebbek voltak, sok-sok vállakozó szellemű emberke, akik tényleg mertek mondani, kockáztatni, és így olyan művek jöhettek létre, mint például a Cannibal Holocaust (erről majd bővebben is írok), vagy a '70-es évek más kevésbé ismert vagy épp ismertebb klasszikusai, gyöngyszemei. Mi van ma? Szofisztikált, agyonvágott filmek, családbarát akciómozik, és vérszegény horrorfilmek. Jó ez? Jó az ha előtérbe helyezzük a pénzt, és nem a minőséget részesítik a stúdiók előnyben? Nem mondanám.

Ha engem kérdeztek, én azt mondom, rohadtul elegem van már abból hogy a stúdiók olyannyira nem mernek kockáztatni, hogy az olyan eleve R-besorolású szériát mint a Die Hard, szépen ledegradálják egy amolyan családi akciófilm szintjére. John McLane antidohányos lett, nem iszik, és káromkodni is alig káromkodik, holott a karakternek ezek amolyan velejáró ismertetőjegyek voltak, meg maga az erőszak is, ami a 4. részben már nagyon halovány, csupán árnyéka annak amit láthattunk az első három részben. Gyenge film lett és totálisan felesleges. Klasszikussá válik? Lósz*rt! Szerintem semmiképpen! Ez az egyik. A másik, meg hogy tényleg ökörség ez az egész dolog, a rendezőt hagyni kéne hogy járja a maga útját, nem belepiszkítani a munkájába, hadd járja már a saját útját, de tényleg. Nem a bevételt kéne nézni folyton, hanem azt hogy valóban adnak-e ezek a filmek valamit. Emlékeztek a Kobrára? vagy épp Schwarzenegger Kommandójára? Azok a csodás '80-as évekbeli filmek, amikben még rendes akciók voltak, káromkodtak, és az erőszak pedig kielégítő volt. Talán nem arattak nagy sikert, de mi lett belőlük? Kib*szott klasszikusok, amiket újra és újra meg lehet nézni anélkül hogy az ember beleunna. Klasszikus szövegek, klasszikus jelenetek.

A másik kiábrándító dolog, az a mai horrorfilmekből hibádzó vér, és a mellek! Bizony, a MELLEK! Oké, most ne tartson senki perverznek vagy ilyesmi, de könyörgök, ha egy tinihorrort csinál az ember, annak vannak bizonyos íratlan szabályai. Legyen benne szex és vér! Különben az egész kevésbé kielégítő (tisztelet a kivételnek!), és egyszerűen kiborító hogy manapság már tényleg gyöngyszemként kell tekinteni azokra a filmekre amikben van néhány csupasz cici és némi szex, ami anno még a Péntek 13 idején teljesen természetes volt. Mondom, ma meg már kiemeljük ha van benne. Ez normális? Na ne már hogy az legyen! Ez az ami folyton kiborít engem. De tény hogy persze vannak jó horrorfilmek, amik PG-13 besorolást kapnak, ezt nem vitatom. A Hatodik érzék például egy roppant félelmetes darab, de az eleve más, ott az ember nem is hiányolja a vért, és mégis rohadt fenyegető az egész, én speciel majd' összeszartam magam pár jeleneten. Ott az atmoszféra az ami megdobja az embert jó adag parával. Na meg a színészek. Szóval az más tészta.

folyt. köv.

Csak tudnám hogy az igazán fasza filmek miért nem jutnak el a magyar mozikba! Persze, persze, még mielőtt megszólalnál, tudom, rengeteg remek film eljut hozzánk, de sok olyan van ami nem, pedig én azokat nagyon szívesen nézném moziban, nem pedig csak itthon DVD-n, akármilyen frankón is szól és szép a képe. Azért a filmeknek mégiscsak moziban a helyük, amit nagyvászonra csinálnak, azt nagyvásznon kell látni, és punktum!

Ez a film ugyebár egy képregényadaptáció, ezt tudhatja mindenki, vagy aki mégsem tudja, az most már tisztában van a dologgal. Mégpedig a Marvel-univerzum egyik legvagányabb, legkeményebb tagjáról szól, aki - miután családját a maffia meggyilkolta - megesküdött hogy megtisztítja az utcán a mocsoktól, értsd: elintézi szépen akkurátusan az összes seggfejet. A történetre tehát nem érdemes sok szót fecsérelni, nem sok van neki, de amennyi van, azt azért korrektül végigviszi, persze több-kevesebb szépséghibával. Ami a lényeg a filmben, azt viszont bele kapjuk a pofánkba! Már az első jelenet, amikor rajtaüt Frank a rosszfiúkon, már akkor lehengerel minket, törnek a csontok, toroknyiszálás, fejlevágás, csillárról fejjel lefelé való lövöldözés, és ez még csak a film eleje, a későbbiekben csak durvább lesz a dolog. Az akciók tehát fantasztikusak! Amolyan '80-as évekbe illő, kb. olyan az egész mintha amolyan "aszfalt Rambo" lenne, ugye dzsungel helyett, a nagyvárosban irtja a népet az "úrfi". Az igaz hogy a helyszínek általában itt sötétek, éjszaka játszódik a film nagy része, de szerencsére el tudták kerülni hogy az akciókból szart se lássunk, mindent ki lehet venni alaposan, legalábbis véleményem szerint. Igazi über-brutál akciókat láthatunk, tökös kivégzéseket, csak a számat tátottam egész végig, és roppant kielégítőnek éreztem. Ami viszont az egészben a legviccesebb hogy mindez egy NŐ(!!!) műve, és mint olyan, hát alaposan lealázza férfitársait, akik mondvacsinált akciófilmeket gyártanak (lásd: Len Wiseman, aki megszentségtelenítette a Die Hard-szériát). Látszik a verekedés-szcénákon hogy olyasvalaki koreografálta őket, aki konyít is valamit hozzá, az egész ad a filmnek egy vékonyka realista jegyet, persze csak épp annyit amennyire szükségünk van hogy elhigyjük: a Megtorló nem egy szuperhős, ő is vérzik, sebesül, és ha kell akár egy ceruzát is feldug az orrába, csakhogy helyrerakja azt. Ray Stevenson pedig remek, az arcára van írva hogy igazi keményfiú, elég néznie és máris rájössz hogy ő az az ember akivel nem szarozhatsz mert a következő pillanatban az orrod az agyad helyére kerül. Szóval az akció része kipipálva. Nem szívesen beszélek arról ami nem működik, de ha kritizálnom kéne, akkor azt mondanám: Julie Benz még mindig nem valami jó színésznő, attól függetlenül persze a Rambóban szerettem és itt sem zavart különösebben, de kicsit kilógott a lóláb. Ennyi volna a negatív? Hát számomra igen. Jaj, de azért még pár szót a rosszfiúkról! Dominic West játsza Punisher nemezisét Jigsaw-t, aki egy igazi vadállat. A színész egész egyszerűen brillírozik!! Valósággal lubickol a szerepében, vicces, félelmetes, és mondom, öröm nézni őt ahogy gonoszkodik. Igazi "B"-gonosz, de a legjobb fajtából, és ugyanez vonatkozik a pszicho-öcsikére, LBJ-re (bocsi, James), akinek van egy kis beütése, szívesen kannibálkodik ha úgy tartja a kedve. Na ők ketten együtt, fantasztikusak!

A finálé persze véres, és durva, és roppant kielégítő, igazi klasszik-vérfürdő, amit az akció-rajongó emberke szívesen néz. Előkerülnek a fegyverek, ökölharc, áldozatvállalás, minden ami kell. Tökös akció ez, egy olyan rendezőnőtől aki tökösebb az összes férfitársánál! I LOVE YOU LEXI!

Na, a helyzet hogy manapság a vámpír-téma annyira de anyira elcsépelt, hogy valóban nem könnyű új vért vinni a zsánerbe, felfrissíteni egy kicsit. Nincs könnyű dolga annak aki ebbe a fába vágja a fejszéjét, de hát akinek van tehetsége, az azért nyilván több eséllyel indul mint többi rendezőtársa. Továbbá érdekes megfigyelni hogy Lugosi Béla megjelenése óta a műfaj miken ment keresztül. Talán a legnagyobb különbség az lett, illetve változás, hogy a vámpírfilmek mostanság a videótéka leghátsó polcaira lettek száműzve (hozzátenném: jogosan!), már nem is B, hanem leginkább Z-kategóriás filmeket készítenek, ami nem feltétlen tesz jót a zsánernek, akármennyire szeretem a másodrangú filmeket. Ez a film ebben is újít, ugyanis végre újra retteghetünk a vámpíroktól, vagy legalábbis elég fenyegetően ábrázolták itt őket, le a kalappal a készítők előtt.

A történet is egyedinek nevezhető, már ami a helyszín kiválasztását illeti. Az Északi sarkon vagyunk, amit ugyanis megszállnak a vámpírok (a megszállnak tudom, nem olyan jó szó). Elkezdik irtani a népet, a vér folyik, látványos és tényleg izgalmas, nyomasztó percek ezek, ez vitathatatlan. Aztán a szokásos téma, van pár túlélő, akik bent ragadnak egy házban, és igyekeznek kivárni míg letelik az a bizonyos 30 éjszaka, amikor is aztán a nap felkel és szétégeti azokat a rohadtakat.

Szó ami szó, ez a helyszín sokat dob a filmen, szerintem szépen kihasználták a lehetőségeket, az operatőri munka is kifejezetten szép, valahogy öröm volt nézni, néha olyan szép képeket varázsoltak a szemünk elé. A színészek is szép teljesítményt nyújtottak, senki nem játszotta túl a szerepét, Josh Hartnett fura választás lehet, de megállja a helyét, ahogy mindenki. És a legszebb az egészben hogy a műfajt újra komolyan lehet venni, nem csinálnak egy ócska B-mozit az alapanyagból, hanem egy komoly, izgalmas horrorfilmet tettek le az asztalra, amit a műfaj kedvelői (ahogyan jó magam is) értékelni fognak.

Hát ilyen volna a jövő? Lepusztult, elbasz*dott világ ahol már minden nő meddő, és nem születik egyetlen újszülött sem? Semmi csili-vili cucc, semmi űrjárgány, nincs Dredd bíró, sem John Spartan, nincsenen hiperszuper automobilok, és akármit láttunk ezelőtt a jövőről, ennél fenyegetőbb még soha nem volt semmilyen futurista látomás.

Nem mindennapi filmről írok most, az egyik legjobb sci-fi filmről, holott a sci-fi elemek alig-alig találhatóak meg benne, de mégis vitathatatlanul az, csak éppen sokkal realistább szemléletmódot vett elő a rendező Alfonso Cuaron. 2027-et írunk a történet szerint, a világ rossz, lázadások történnek, merényletek, robbantások, szóval nem szívesen élne gondolom senki ebben a jövőben. Valamilyen szinten azért mégis reflektál a mi korunkra, és ezért válik ijesztővé és félelmetessé. Megtörténhet mindez? De meg ám! Meddővé válhat minden nő? Hát nem értek én az ilyesmikhez, de nem tartom kizártnak, amilyen szennyezett környezetben élünk manapság. Na de hagyjuk ezt, térjünk a filmre: a realisztikus megvalósítást említettem már, amit nem említettem azok az akciók, illetve a főszereplők. Az akciók zseniálisak! Pláne az a bizonyos egyetlen snittből álló akció-szcéna, amit méltán említ mindenki aki a filmről beszél. Attól majdnhogynem égnek állt a hajam, de leginkább a film végi akciótól szartam össze magam kishíján, amikor a Clive Owen által alakított Theo elmegy a lányért, közben utcai harc folyik, és érezni a veszélyt, hogy akármelyik golyó telibe találhat, és akkor annyi, kész, vége, nincs tovább. Ez az érzés remekül átjött. Gratula a készítőknek!

Ami a főszereplőket illeti, mindenki szolid teljesítményt nyújt, Clive Owen remek volt, Julienne Moore is kitett magáért (SPOILER!!! bár a halála váratlanul ért SPOILER!!!), de azt hiszem nem vagyok egyedül ha azt mondom: Michael Caine mindent visz! Az ő karaktere a film egyik legjobb része. Az a hippi-frizura, a hozzáállás a dolgokhoz, a viccelődés, az ember szívesen haverkodna egy ilyen emberrel, és hát Caine az Caine, őt nem igazán lehet nem szeretni. Ő egy ikon, akárhogy is nézzük, bár tény hogy szerepelt néhány fércműben.

Hogy alapmű-e? Nem tudom még, érnie kell bennem a filmnek, aludnom kell rá meg hasonlók. Pár nap múlva kiderül. De azt hiszem az. Ritka kincs...Ennyi biztos.

Mel Gibson Hollywood "újdonsült" fenegyereke, mármint véleményem szerint. Erre a következtetésre abból a tényből jutottam, hogy nála bátrabb, tökösebb direktor rég látott a nagyköltségvetésű filmek fellegvára. Hogy miért tökös? Ugyan ki más merne készíteni a majákról egy idegen nyelvű, feliratos filmet? Na ugye hogy nem sokan! Gibson bezzeg fogta magát és elkészítette a filmet, ami szerintem az utóbbi idők egyik legragyogóbb akció-kalandja lett, a 2000-as évek egyik legjobbja, simán ott van a Top 5-ben.

A film maga majdnem 2 és fél órás, de egy percre sem éreztem unalmasnak, mindvégig magával ragadott, beszippantott a világ, teljes valóban ott éreztem magam abban az erdőben, és ezt valószínűleg mondjuk nagyban köszönhetem a házimozi-rendszeremnek, ami azért nagyott dobott a hangulaton. Brutális hangzás, DTS-ben, az akciók ütöttek mint a légkalapács.

A történet persze nem nagy eresztés, de ezt nem szabad negatívumként említeni, mert ez így jó, így tökéletes. Egyszerű, ámde nagyszerű alapon, tudjátok hogy működik ez. Néha a kevesebb több.

Összességében egy régivágású, lendületes film ez, egyik kedvencem. Semmiképpen nem egyszernézős részemről, leginkább azok miatt az apró ámde lényeges részletek miatt, mint például amikor az anyuka "bevarrja" a kisfiának a sebét. Alapmű!

A nyár mindig kellemes évszak a mozibajáróknak, de főleg a stúdióknak, amikor is a filmszínházakba küldhetik nagyköltségvetésű celluloid-látomásukat, bazinagy robotokat, sikeres filmek sikervárományos folytatásait, képregényadaptációkat, stb. A kérdés az hogy a sikeresség ellenére ezen filmek értékelhetők-e igazán filmekként, vállalható alkotások-e, illetve van-e létjogosultságuk a mozivilág csillagjai között. Vajon 20-30 év múlva ki fog ezekre a filmekre emlékezni? De feltehetnénk azt a kérdést is hogy egy év múlva fog-e valaki rájuk emlékezni? Ami ma sikeres és jól keres, korántsem biztos hogy maradandó élményt nyújt. Na de nem erről szól a nyár? Kikapcsolódás a mozi hűvösében, ilyenkor köpünk arra hogy a sztori olyan semmilyen, a párbeszédek esetlenek, csak arra koncentrálunk ami a vásznon megjelenik. Robbanások, ismert szereplők, akció akció hátán. Na persze kétségtelen hogy be-becsúszik olykor egy gyöngyszem, amit aztán szívesen újranézünk akár DVD-n is, mint amilyen tavaly volt a Sötét Lovag, mely alapjában véve felpezsdítette az egész zsánert, és bebizonyította hogy igenis lehet értelmes, izgalmas és maradandó filmet készíteni a nagyközönségnek, olyat ami sikeres lesz. De eszembe jut ilyenkor egy régi közmondás: "A kivétel erősíti a szabályt." Szomorú, de igaz...

Hogy mi vár ránk idén? Nyár elején már volt egy megrázó élményem a moziban, az X-Men Origins című borzalomról beszélek, ami után úgy éreztem, konkrétan és kegyetlenül megerőszakolták a gyermekkoromat. Az egyik kedvenc képregényhősömet, vagy inkább antihősömet szofisztikálták, finomították, családbaráttá tették, foga fehérjét csak nagy ritkán villantja ki, akkor is csupán díszként szolgál a gyilkos tekintet és az adamantiumkarmok. Sajnálatos...A következő blockbuster-film a Star Trek volt, ami kellemes csalódásként szolgált, remek szórakozás volt, olyan film amely kiszolgálja mindenkinek az igényeit, legyen szó trekkerről, vagy épp laikusról, aki véletlenül betévedt a moziba. Látványos volt, szórakoztató, szimpatikus színészek és korrekt forgatókönyv. Kellemes meglepetés. Jó jel volt, de a folytatás? A Terminator-hoz még a héten lesz szerencsém, a Transformers 2 is itt van már a nyakunkon, lesz mit nézni. Kérdés hogy lesz-e mire emlékezni. Majd meglátjuk.