Mel Gibson Hollywood "újdonsült" fenegyereke, mármint véleményem szerint. Erre a következtetésre abból a tényből jutottam, hogy nála bátrabb, tökösebb direktor rég látott a nagyköltségvetésű filmek fellegvára. Hogy miért tökös? Ugyan ki más merne készíteni a majákról egy idegen nyelvű, feliratos filmet? Na ugye hogy nem sokan! Gibson bezzeg fogta magát és elkészítette a filmet, ami szerintem az utóbbi idők egyik legragyogóbb akció-kalandja lett, a 2000-as évek egyik legjobbja, simán ott van a Top 5-ben.
A film maga majdnem 2 és fél órás, de egy percre sem éreztem unalmasnak, mindvégig magával ragadott, beszippantott a világ, teljes valóban ott éreztem magam abban az erdőben, és ezt valószínűleg mondjuk nagyban köszönhetem a házimozi-rendszeremnek, ami azért nagyott dobott a hangulaton. Brutális hangzás, DTS-ben, az akciók ütöttek mint a légkalapács.
A történet persze nem nagy eresztés, de ezt nem szabad negatívumként említeni, mert ez így jó, így tökéletes. Egyszerű, ámde nagyszerű alapon, tudjátok hogy működik ez. Néha a kevesebb több.
Összességében egy régivágású, lendületes film ez, egyik kedvencem. Semmiképpen nem egyszernézős részemről, leginkább azok miatt az apró ámde lényeges részletek miatt, mint például amikor az anyuka "bevarrja" a kisfiának a sebét. Alapmű!