Kezdjük azzal hogy ez tipikusan az a film, amit a kritikusok és a köznség nagy része is előszeretettel rúgdos és aláz. Adott ugye egy ifjonc rendező, aki a Donnie Darkóval belopta magát mindenki szívébe, ünnepelte őt mindenki, kultuszfilmet csinált, aztán előállt ezzel itt, amivel rendesen kicsapta a biztosítékot sokaknál. Hogy miért? Talán az elsőre kuszának tűnő sztori az oka? Vagy az hogy csupa olyan név van benne amik láttán még én is sírva futnék normális esetben a moziból? Vagy mondjuk azt hogy az emberek többsége hülye és nem értették meg mi is ez a film tulajdonképpen, és mi vagyunk kevesen a film rajongói, mi vagyunk azok akik kapisgálják miről is van szó. Nézzünk a dolgok mélyére.

Szóval a film 2008-ban játszódik, és a III. világháború után járunk. Van nekünk egy amnéziában szenvedő színészünk, akit The Rock alakít (róla majd alább részletesebben), aki összejön egy pornósztárral (Sarah Michelle Gellar). Na most ennek a színésznek, akit úgy hívnak Boxer Santaros van egy forgatókönyve amivel mondhatni megjósolja mi fog történni. Ezt az ipsét amúgy sokan el akarják kapni, és az az igazság hogy most nem mennék bele a történet boncolgatásába nagyon, mert első nézésre nem minden világos.

Szóval kitérve a színészekre...Nagyon elvetemült arcokra bukkantam ebben a produkcióban, akiket egyébként nem igazán bírok. Jon Lovitz, Sean William Scott, The Rock. Na most mindegyikük nagyon jó volt, egyikőjük sem a megszokott, tőlük várt karaktert hozta, hanem valami pluszt, ebből is látszik hogy jó rendező irányítása alatt akárki tud ragyogni. De a The Rock-ra ki kell térnem. Ő ugye a film kulcsfigurája, ő a főszereplő, és ha ő vele nem tud szimpatizálni a néző, ha nem tudja megkedvelni, akkor lőttek az egésznek, halott ügy. De kedvenc pankrátorunk azt mondom, megállta a helyét! Nekem személy szerint nagyon bejött az alakítása. Vicces volt, komoly volt, de sohasem ripacskodott, vitte a karizmáját a filmbe, tényleg egyszer odavoltam az alakításáért. A másik meglepetése a filmnek Justin "sexy back" Timberlake. Az ex-Sync, a lányok kedvence. Mint színész? Vicces, mi? Kevés szerepe volt itt, de annál jobban oldotta meg a feladatot. Nem azért, de ha zenésznek annyira nem jön be a csávó, színészként tud valamit. Van benne tehetség, és itt ki is mutatta, mint Iraki háborús veterán. Őrült ötlet, de bevált. Sarah Michelle Gellar pedig mint pornószínésznő...khm...Hadd ne mondjam hogy testhezálló szerep, de az igazság az hogy oltári jól adta a karaktert.

Így utólag valamennyire meg tudom érteni hogy a többség miért is reagált olyan negatívan erre a filmre. Nem egyszerű, roppant nehezen fogyasztható, a történet valóban kuszának és zavartnak tűnik. De mindez csupán a felszín, és ha kicsit mélyebbre ásunk, mit találunk? Szerintem az utóbbi idők egyik legeredetibb jövőlátomását. Szatíra ez a javából, mégpedig az egyik legjobb véleményem szerint, és ha nagyon merész vagyok, akkor azt is mondanám hogy a Dr. Strangelove mellett a legjobb. Van itt jó adag társadalomkritika, van itt humor és némi erőszak, és van egy befejezés ami egy kis időre fejbekólintja az embert. Elgondolkodtam azon hogy "Mi a francot láttam én most?" Mi ez? Persze, jövőlátomás, ha úgy tetszik, de annál sokkal több. Nem egy újabb agy nélküli sci-fi, hanem olyasféle amiről aztán lehet vitatkozni, lehet vitatni hogy miről szólt, jó-e vagy egy rakás szar, szóval ez benne a legjobb. Nem állítom hogy értettem, mert azt hoztam fel az elején hogy azoknak nem tetszett akik nem értették. Én sem értettem teljes egészében. De valami megfogott benne. A hangulata, a szereplők, meg az egész világ, ami olyan részletesen meg volt "rajzolva", és olyan őrült dolgok történtek néha hogy nem tudtam kibírni nevetés nélkül. Őrült, kaotikus, dehát a világ végének ilyennek kell lennie, nem? Nem kell ráció, nem kell feltétlen logika, ezt a filmet lehet felfogni amolyan "Lynch light"-nak is. David Lynch szokott ilyen konfúz és kérdőjeles filmeket csinálni, ezért hozzá hasonlítanám Richard Kelly stílusát. Látnok ez az ember, és egy zseni, mert ilyen filmet akárki nem tudott volna összerakni.

Befejezésül egy hipnotikus táncjelenetet kaptunk, Moby számra. Olyan volt amikor néztem, mintha egy soha véget nem érő jelenetet néznék, mintha órákig tartott volna, pedig csak 5 perc volt kb. És ezt nem negatívumként mondom. Jó értelemben véve jelentem ki.

Mestermű avagy művészieskedő celluloidhulladék? Én az előbbire szavazok.