Quentin Tarantino vadonatúj háborús eposza nem azt nyújtja amit ígért, vagy legalábbis nem pont úgy ahogy vártuk, de úgy pontosabb, ha azt mondjuk: nem csak azt nyújtja amit a trailerek sugalltak. Új filmjét nyugodtan tekinthetjük mesterműnek, ahogyan Aldo mondja a legvégén, munkájában gyönyörködve.
Nem tudom mikor fogunk legközelebb ilyen friss és eredeti filmmel találkozni a mozikban, amely egyszerre gyönyörködtet, és szórakoztat, ahogyan egy művészi alkotásnak ugyebár funkciója. A történet szerint egy csapat amerikai zsidóból álló katona irtja a nácikat és rettegésben tartják őket, míg egy francia származású zsidó lány bosszút forrall a nácik ellen - akik megölték családját - egy mozi segítségével. Ez azonban a filmnek csak egy része, csak egy szelet a tortából, ahogyan a Ponyvaregénynél, így itt, ennél a filmnél is sok kis történet van, sok szereplő, és rengeteg dialógus. Azonban mindegyik része a kerek egésznek, ha egyet elveszünk, máris romokban hever az egész. Olyan aprólékosan kidolgozott filmmel állunk szemben, amilyet tényleg ritkán láthatunk, és ha Tarantinón múlik, hát ezentúl is ritkán fogunk, mert ő nem dolgozik valami gyakran, viszont épp ezt szeretem benne: ritkán készít filmet, de ha készít akkor azt szívvel teszi, és nem rak le fércmunkát. Tudom, sokan most a Halálbiztos-ra gondoltok, hogy az bizony az volt, de nem, nézzétek meg még egyszer, figyelmesebben. Ez a film azonban sokkal jobb talán mint a Death Proof, komplexebb és szórakoztatóbb, és a dialógusok is jobban meg vannak írva, és a legszebb az egészben hogy nem esnek át a ló túlsú oldalára, nem megy át az egész üres, öncélú fecsegésbe, hanem minden egyes szó a történetet szolgálja.
A film 5 fejezetre lett osztva, minden fejezet más és más stílust képvisel, míg az első az olyan mintha maga Sergio Leone készítette volna, ugyanakkor mégis tiszta Tarantino, a második már a Piszkos tizenkettőt idézi emlékezetünkbe, a harmadik a régi francia filmeket, a negyedik és ötödik küldetésmozi. Minden fejezet szinte önmagában megáll a lábán, minden fejezet egy-egy kis film, precízen megírt zsánergyakorlatok, és még többek. A promók által leginkább figyelmen kívül hagyott Melanie Laurent a film egyik legnagyobb meglepetése, játéka figyelemreméltó, visszafogott, mégis érezhető a tűz, és a bosszúvágy. Az ő jelenetei nagyrészt franciául zajlanak, kivéve a fináléban, de arról később. Szívesen megnézném még több filmben. Törékeny szépség, határozott jellem. Christoph Waltz a másik aduász, Őt öröm nézni! Egyik pillanatban még sziporkázik, nevet, a másikban előjön belőle a vadállat. Ő az aki minden lépéssel előrébb jár a többi szereplőnél, és ezt el is hisszük, mert Waltz pompásan formálta meg Landát, nála jobbat el sem tudnék képzelni. Egész biztosan fogunk rá emlékezni 10 év múltán is.
Brad Pitt és csapata nem szerepel olyan sokat, ámbár a film legviccesebb pillanatai hozzájuk kötődnek. Érdemes megemlíteni azt amikor Aldo olasznak adja ki magát. Zse-ni-á-lis jelenet! Az egész nézőtér egy emberként nevetett! Eli Roth tisztességgel játszotta el Donny-t, a Bear Jew-t, neki is megvolt a maga nagy pillanata. Emlékezetes alakítás, emlékezetes karakter, remélem többet szerepeltetik ezentúl a fickót.
A film amellett hogy meglepően vicces, meglehetősen feszült és izgalmas, ami leginkább a máris klasszikus kocsmajelenetben mutatkozik meg igazán, ahol olyan akciót kapunk, ami helyből lealázza az idei nyár összes blockbusterének összes akcióit együttvéve - pedig mindössze pár másodperces. Rövid, ámde tömör, és ha pislogsz egyet, akkor le is maradtál az egészről. Brávó, Quentin! Tudsz valamit! Ami pedig a finálét illeti, az egyszerűen mindent visz, olyan katartikus élmény hogy az nem igaz! Költői, durva, szép, és eredeti. A mozi legyőzi a gonoszt. All hell breaks lose. Csodálatos befejezés egy régen várt filmnek. Megérte várni. Megérte számolni a napokat, és megérte annyit nézni az előzeteseket, ezzel is oltva kicsit a szomjamat. Tarantino megint köztünk, megint adot valamit amit évekig elemezhetünk és újra- meg újra megnézhetünk, mert mint a többi filmje, ez is olyan hogy első nézésre nem lehet mindent észrevenni. Ezért jövő hétenmegint beülök a moziba és meglesem. Basszus, de várom!
